Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Népszavazással kényszerítené ki az arányos tájékoztatást a Jobbik

15 választókerületben fellebbeztek az eredményt megállapító határozat ellen.

A Jobbik minden, az országgyűlési választással kapcsolatos jogorvoslati lehetőséget kihasznál, emellett pedig országos népszavazást kezdeményez az arányos tájékoztatásért - közölte Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Z. Kárpáti Dániel

A Jobbik 15 helyen fellebbezett az eredményt megállapító határozat ellen, például szavazatok más pártra írása vagy az eredmény kései megállapítása miatt. Az egyik körzetben már elutasították az új választás kiírását, a másikban még a határozatra várnak.

Z. Kárpát Dániel beszélt arról is, hogy meglátása szerint a közmédia és más nagyobb sajtóorgánumok egyoldalúan tájékoztattak, megsértettek minden jogszabályt és irányelvet. Példaként hozta, hogy a Jobbik a közmédiában csak kétszer 5 percet kapott, a TV2 pedig csak a választás után hívta be képviselőjüket. Vérlázítónak nevezte ezt a

rákosista módszersorozatot

és szóvá tette azt is, hogy a

Habony-média

a törvényi kötelezettségeit sem teljesítette, nem hozta le a helyreigazításokat.

Népszavazást kezdeményeznek

Mint mondta, országos népszavazást kezdeményeznek az aránytalanságok kiküszöbölésére és minden mérhető politikai erő számára megszólalási lehetőséget szeretnének kivívni. Emellett elérhetővé tennék a soron kívüli jogorvoslatot azok számára, akikről hazugságot terjesztenek - tudatta, azzal indokolva: amit a választás előtti hetekben egyes lapok műveltek, az következményekért kiált.

Z. Kárpát Dániel aránytalannak ítélte a választási rendszert is, szerinte a Fidesznek annak ellenére lesz

teljhatalma

, hogy a szavazók nem ezt akarták. Kemény évekre készülnek, kemény parlamenti és azon kívüli csatákra - jegyezte meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra