Lesz ingyen parkolás a szombathelyi kórháznál, csütörtökön már a Hali stadiont is láthatjuk

Lesz plusz egy óra díjmentes parkolás, ha megszavazzák a közgyűlésen. A bizottsági ülésen titokzatos ügyvezetőt kerestek és a stadion téma is előkerült.

A Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának ülésén jártunk kedden délután, előkerült a Haladás stadion, az Illés Akadémia, kórházi parkolás és hasonló finomságok kifejtve, lentebb.

A Haladás stadionjának terveit csütörtökön láthatjuk majd a közgyűlésen, ezt mondta Illés Károly az ülésen, mert a tervezőiroda szerda estére/éjjelre ígérte a tervek elkészültét. Mindenki nagyon kíváncsi már, Horváth Attila viccesen hozzátette, hogy ha kell elhúzzák péntekig is a közgyűlést, de látni szeretnék már a terveket. Egyébként a közgyűlést negyedévente tájékoztatják a beruházás állapotáról (legyen az tervezés, építkezés vagy egyéb), de még egyeztetnek sok részletet a főépítésszel, mielőtt munkához látnak a gépek.

Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottság januári ülése
Csütörtökön érkeznek a tervek
Bonyhádi Zoltán

A másik nagy sportberuházás az utánpótlás-nevelési centrum, ami az Illés Akadémiánál valósulhat meg, de itt még tisztázandó kérdések is vannak (mint például a dozmati víztározó megépítése). Kecskés László kérte, hogy vizsgálják meg a leendő hang és fényszennyezést is, mert egyes ottlakókat már most is rendkívüli mértékben zavarja az Illés Akadémia működése. Elgondolkodtunk, hogy vajon az építkezést alakítják úgy, vagy lesz a város által kiutalt hang- és fényfogó redőny a környék házain?

A II. János Pál pápa körút "szent" lesz, illetve jön Picege és Velodrom

Közterületek átnevezése és új utcák névadásáról is tárgyalt a bizottság. Lesz Velodrom és Picege utca is, illetve a "Jókai utca" közparkot és egy közutat neveznek át Víztorony utcára. Horváth Attila megjegyezte irónikusan, hogy biztos szeretni fogja a képviselőket az 342 fő, akik jelenleg a II. János Pál pápa körúton laknak, ugyanis ezt átnevezik Szent II. János Pál pápa körútra. (az okmánycsere persze ingyenes az érintetteknek). Horváth egyébként nagyon örül annak is, hogy Országh Lászlóról is elneveznek egy utcát, és emlékeztetett mindenkit, hogy legközelebb tartsák szem előtt, hogy lehetne Dr. Takáts Jenő utca is.

A Zanatra vezető bicikliútra még mindig nem tudnak pontot tenni, annyira belemennek a részleteket taglaló vitákba, hogy inkább átviszik a közgyűlésre az egész ügyet. Balassa hajthatatlan, ő nagyon szeretné élőben is látni a HORWAT Investment Ingatlanforgalmazó Kft. ügyvezetőjét Ermes di Maria-t. Az ügyvezető állítja, hogy minden rendben van, a pénz rendelkezésre áll, szerződéseket, megállapodásokat ír alá, de valójában a város részéről még senki sem találkozott vele személyesen.

Zanati út - le-föl
Vajon milyen lesz a folytatás?
Mészáros Zsolt

Akkor most lesz a kórházi parkolásnál plusz egy óránk?

Ha mindenki úgy akarja, és meg is szavazzák a közgyűlésen, akkor április egytől át tudna állni a szombathelyi parkolási rendszer (a kórháznál) arra, hogy jár a plusz egy óra büntetlen parkolás. A kedvezmény csak a parkolójegyet automatából vásárlóknak jár, a mobilparkoláshoz nem (ez utóbbi főképp azért, mert bürokratikus gondot okoz nemzeti mobilfizetési szinten).

Parkolás a kórháznál
Parkolás a kórháznál
Garai Antal Atom

És amúgy is ez a plusz óra valójában azoknak kell, akik vettek jegyet több, mint egy órára, de valahol elvesztek egy váróterem mélyén. Ők azok, akik szembesülhetnek azzal a dilemmával, hogy feladnak egy órányi várakozást és kifutnak jegyért, vagy maradnak, behívják őket következőnek és emiatt kint várható a szélvédőre tűzött piros csomag. Aki mobillal parkol amúgy is addig fizet, amíg bent van. Pont.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Nem jár eztán sem plusz egy óra ingyenparkolás - kiderült, ki szervezheti a Savaria Karnevált

És még sok egyebet is tárgyal csütörtökön a szombathelyi közgyűlés, íme, előzetesünk.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet