Johnson a kelet-európaiakat hibáztatja a brit káosz miatt

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint jórészt azért nem vonzó Nagy-Britanniában a kamionsofőr-szakma, mert a közép- és kelet-európai EU-országokból érkező sofőrök hajlandók voltak rossz munkakörülmények között és alacsony bérezésért is dolgozni.

Johnson, aki a kormányzó brit Konzervatív Párt éves kongresszusának kezdete előtt nyilatkozott a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában, úgy fogalmazott: a brit közúti fuvarozó vállalatok évtizedekig nem fejlesztették a kamionos pihenőhelyeket, nem javították a munkakörülményeket és nem emelték a béreket.

Ehelyett jórészt a keleti EU-tagországokból érkező, "nagyon keményen dolgozó" munkavállalókra hagyatkoztak, akik ilyen feltételekkel is hajlandók voltak elvégezni ezt a munkát, és ez az oka annak, hogy a kamionsofőri foglalkozás ezekkel a bérekkel és ilyen munkakörülmények közepette jelenleg nem vonzó - tette hozzá a brit kormányfő. Nagy-Britanniában a kamionsofőrök hiánya miatt súlyos fennakadások támadtak elsősorban az üzemanyagellátásban.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek