Jönnek a várólisták már a magánegészségügyben is

A magánszolgáltatóknál is kialakultak várólisták, annyi a beteg. Őket a több százezres költségek sem tartják vissza.

Egyre több beteg fordul magánegészségügy irányába, így kerülve ki az állami kórházak várólistáig – írja a 24.hu. Az olcsóbb beavatkozásokon túl – úgymint például bügyökműtét 300 ezer forintért, aranyérműtét 600 ezer forintért, esetleg orrsövényműtét 230 ezerét – a komolyabb műtétet igénylő beavatkozások sem ritkák.

A borsos árú magánműtétek népszerűségének az az oka, hogy a koronavírus-járvány drámai változást hozott az egészségügyben, teljesen felborította a magán- és az állami ellátás viszonyát – teszi hozzá a lap.

Az emberek fő szempontja az lett, hogy minél előbb jussanak ellátáshoz, elkerülve a közellátásba visszaáramló betegek miatt jelentősen megnyúlt várólistákat, és ennek érdekében hajlandóak egyre mélyebbre nyúlni a pénztárcájukba. Ráadásul olyan új társadalmi rétegből kerülnek ki a páciensek, akik előtte nem vették igénybe a fizetős szolgáltatásokat.

A múlt héten egy, a magánegészségügyről rendezett konferencián elhangzott: a magánellátásra is rázúdult a rengeteg beteg, és van olyan ortopédia klinika, ahol például száz olyan páciens van már, akiknek nem tudtak időpontot adni – a másfél millió forintot kóstáló – csípőprotézis-műtétre.

De nem az a meglepő, hogy sokan a magánellátásban fekszenek műtőasztalra, sokkal inkább az, hogy ezért hajlandók és képesek is több százezer forintot fizetni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek