Jordán Tamás hétfőn budapesti lakásának fürdőszobájában csúszott el a vizes kövön, négy bordája tört el. Bordatörésnél legalább hat hétig teljes mozdulatlanságot írnak elő az orvosok, a Weöres Sándor színházban azonban kedden, szerdán és csütörtökön este is műsoron van a 9700 c. darab, amelyben Jordán Tamás is játszik.
Az előadások nem maradnak el, a színiigazgató mindhárom este, egy órával az előadások kezdete előtt fájdalomcsillapító Lidocain-injekciókat kap a kórházban, és reményei szerint így végig tudja játszani a több, mint három órás darabot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!