Elképesztően népszerű a „Piros volt a paradicsom, nem sárga” kezdetű mulatós dal, amióta Orbán Viktor saját maga osztotta meg 1,2 millió követőjével az eredeti szerzemény és a kormány új szlogenje, a „Magyarország előre megy, nem hátra” összemixelt verzióját.
Azóta halható volt a dal az Év Sportolója-díj átadóján, és Szakcsi Lakatos Béla is eljátszotta a kormány egyik új presztízsépületének megnyitóján.
Most Jordán Tamás , a szombathelyi Weöres Sándor Színház volt igazgatója is beszállt a népszerűsítők közé elsősorban a szövegre koncentrálva, de ez a változat nagy valószínűséggel nem tetszene – illetve tetszik – Orbán Viktornak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!