Jordán Tamás tiszta október 23-át szeretne

A szombathelyi színház igazgatója az interneten kampányol azért, hogy október 23. politikamentes ünnep lehessen.

Drága színházi kollégák, más műfajban alkotó művészek, a művészet befogadására alkalmas polgártársaink!

Tehát mindenki!

1956-ban 13 éves voltam. Ott álltam a Budafoki úton a Műegyetem bejáratánál, amikor a felhevült egyetemisták a legendás gyűlésükről kiözönlöttek. Édesapám elvitt minket az öcsémmel a Sztálin szobor ledöntésére. Életem felülmúlhatatlanul legnagyobb közösségi élménye.

Egyike a világtörténelem magasztos pillanatainak. Eufória. Mindenkinek könnyes volt a szeme, ismeretlenek ölelték és csókolgatták egymást. Ennek voltam gyerekként megrendült tanúja.

Jordán Tamás nyílt levélben kér támogatást
VB

Mégis: október 23. sohasem volt ünnep. A rendszerváltásig ellenforradalom volt, utána pedig a legdurvább politikai csatározásokra adott alkalmat.

Szeretnélek Benneteket rávenni, tegyünk meg mindent, hogy október 23. politikamentes népünnep legyen.

Fogjunk össze, hogy ezen a napon a Köztársasági Elnök Úr ünnepi beszédén kívül, mely mindenkihez szól, semmilyen politikai erő ne kapjon lehetőséget, hogy kisajátítsa ezt a napot. Legyen ez a közös emlékezés, a szabadságszeretet ünnepe. Örüljünk egymásnak, mert tudunk.

Ez tanulható, megszokható.

Útjára indítom ezt a levelet a Facebook-on, akinek tetszik, ossza meg, továbbítsa, kommentelje. Ha sikeresnek mutatkozik, megszervezzük, hogy több százezres regisztrációval eljuttassuk a Köztársasági Elnökhöz és a Kormányhoz ezt az óhajunkat.

Kérem a médiumok segítségét, amennyiben egyetértenek a fentiekkel és tehetik, publikálják a dolgozatomat!

Jordán Tamás

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet