Jótékonysági koncert Novák Donátért a Bartók Teremben

A Ruben's Latino zenekar december 6-án este hat órakor koncertet rendez a Bartók Teremben. A bevételt Novák Donát ötéves kisfiú gyógyulására ajánlják fel.

Ruben la Vozt (ez egy művésznév) a szerelem hozta Dominikáról Szombathelyre. A Facebookon ismerkedett meg Szabó Hildával, szerelem szövődött, hamarosan el kellett dönteni, hogy a hölgy utazik Dominikára, vagy ő Magyarországra. Utóbbi mellett döntöttek szinte rögtön azután, hogy ideköltözött, érdeklődni kezdett, hogyan lehetne zenekart alapítani.

Az együttes október óta aktív, eddigi legjelentősebb koncertjük a Bartók Teremben lesz december 6-án. Van már lekötött fellépésük januárra is, játszanak a Rotary-bálon is januárban.

A zene kifejezetten karib zene, elsősorban dominikai. A gitáros énekes mellett (Ruben), Scheer József játszik bőgőn, Gazdag János és Kovacsics György ütős hangszereken és Peltzer Géza zongorán, valamint harmonikán.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló