Jutalmat kaptak a körzeti megbízottak, akik megmentették egy nő életét Celldömölknél

Felborult autójába szorult a sofőr, a jeges vízzel teli árokban.

2023 decemberében egy árokba borult gépkocsiról érkezett bejelentés a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságra. Gyurák Antal c. r. főtörzszászlós és Molnár Ádám r. főtörzsőrmester a Celldömölki Rendőrkapitányság két körzeti megbízottja ért először a helyszínre, ahol látták, hogy az autó a tetejére borulva, egy jeges vízzel teli, mély árokba csapódott és a gépkocsivezető beszorult.

Az autóba folyamatosan folyt be a víz, ezért egyikük a hátulját tartotta, a másikuk próbált menekülési lehetőséget biztosítani a sérült hölgynek. A helyszínre érkező Celldömölki Önkormányzati Tűzoltóság munkatárasaival közösen az autót kihúzták az árokból és kiszabadították a nőt.

Az életmentésben nyújtott segítségükért 2024. február 6-án, dr. Balogh János r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány jutalomban részesítette őket.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek