Nem örült a lapunkban megjelent kritikának.
Valóban nem, ezért is jó, hogy most beszélgetünk, talán fényt tudunk deríteni néhány dologra.
Melyik részével voltak problémái?
Tulajdonképpen a hangnemével, hiszen részben kritika, részben beszámoló volt. Természetesen a kritika írójának joga van megállapításokat tenni, ezt nem is akarom vitatni. Az nem tetszett, hogy ilyen egyértelműen ledorongol egy filmet. Ha valaki kritikát ír, akkor differenciáltabban kellene kezelni a dolgot. És ez nem csak egy filmvetítés volt, hanem egy könyvbemutató és egy beszélgetés is, az úgymond feltáratlan múltról. A film nagyon súlyos kérdéseket feszeget a magyar múltról, sőt a jelenről.
Jó, nézzük végig a dolgokat. Honnan jött az ötlet, hogy Kádárról forgassanak filmet?
Egyrészt húsz éve halt meg Kádár János, így érdemes róla egy portréfilmet készíteni, felidézni az alakját. A film úgy kezdődik, hogy az utolsó beszédét idézzük fel, hogy
talán régen hallottak engem, most egy kicsit hosszabban fogok beszélni
. Valóban, Kádár Jánosról sok szó esik, de szerintem igazából a kádárizmus különböző verzióiról beszélnek inkább. Nekünk semmi más nem volt a célunk, mint Kádár János politikai pályafutását bemutatni. Ez két értelemben is szűkíti a film tartalmát, egyrészt nem a kádárizmusról szól, és Kádárról, a magánemberről sem. Ez a film - történelmi kontextusba helyezve - Kádár politikai pályafutását mutatja be.A film alcíme viszont az volt, hogy
A legvidámabb barakk
.Nem. A filmnek az a címe, hogy
Kádár
, lehet, hogy a mozis propagandaanyagban félrevezető módon így szerepelhetett. Eszünk ágában nem volt a legvidámabb barakkról forgatni. Csak és kizárólag Kádár János személyes portréja akar lenni ez a film.Kritikánk egyik fő eleme az volt, hogy hiányosak az adatok.
Ezt azért vitatnám. A film szakértője Pók Attila, aki a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének főigazgató-helyettese, ő az egyik legjobb hazai történész. Vele ültünk le, amikor elkezdtük a filmet, és megbeszéltük, kivel készítsünk interjút. Vannak köztük szociológusok, történészek, jogtörténészek, irodalmárok, olyan emberek, akik már letettek valamit az asztalra.
Széles körű kutatómunka...
Meg kell említeni Huszár Tibort, aki kétkötetes Kádár-életrajzot írt, Valuch Tibort, aki az egyik legkitűnőbb fiatal történész, és még sorolhatnám. Például Zinner Tibor, aki
A kádári megtorlás rendszere
című alapművet írta, és természetesen meg kellett szólaltatnunk szemtanúkat is. Több ilyen emberrel készítettünk interjút, a filmbe végül néhány Berecz János-interjúrészletet raktunk. És természetesen elég széles körű kutatómunka előzte meg a forgatást, archív felvételeket, fotókat, hanganyagokat kutattunk fel. Nem gondolom, hogy felszínes lenne a film, már az alapok kialakítása több hónapos munka eredménye volt.Én elhiszem, hogy komoly munka van benne…
Nem is az a lényeg, hogy sok munka van benne, a megszólalókat nagyon tudatosan választottuk ki, az adott tudományágak talán legkiválóbb képviselői szólalnak meg, akik ma Magyarországon tevékenykednek.
De nézzük Berecz János szerepét. A film utáni beszélgetésen is elhangzott, nem biztos, hogy szerencsés volt ennyit szerepeltetni őt, illetve ha igen, akkor a demokratikus ellenzékből is meg kellett volna szólaltatni valakit.
Berecz Jánost azért szerepeltettük, mert – függetlenül attól, hogy mi mit gondolunk róla – ő olyan ember, aki évtizedekig volt Kádár János közvetlen munkatársa. És mivel Kádárt nem szólaltathattuk meg, kellett olyan ember, aki személyes, konkrét történeteket tud róla mondani. Ha megfigyeli, a filmben semmiféle értékelő momentum nem hangzik el Berecz szájából, kizárólag narrációs elemeket mond el. Egyébként például Nyers Rezsővel és másokkal is készítettünk interjút. De Berecz János nem jelenik meg túl sokszor, kizárólag akkor, amikor az életútról beszél.
Ami pedig a demokratikus ellenzék tagjait illeti, abból indultunk ki, Kádár János politikai pályafutását, nem a kádárizmust mutatjuk be. Biztosan van olyan momentum, amit egy ellenzéki elmondhat, de ők nem nagyon ismerték személyesen Kádárt. Az egy másik film tárgya lehetne.
Voltak olyan részek, amin elegánsan átlépett a film. Két ilyen esetet emeltünk ki, az egyik az 1956 október végén, november elején történt események.
A 70 perces filmből olyan 20 perc foglalkozik ezzel, tehát elég jelentős terjedelemben. Én is úgy gondolom, hogy Kádár történetének egyik leglényegesebb fejezete ez, ugyanakkor ez egy dokumentumfilm, itt a személyes mozgatórugókat elég nehéz megvilágítani. Eleve nem tudunk sokat ezekről, szerintem egy tudós felelősséggel nem bocsátkozhat találgatásokba. Az igazság az, hogy történettudományi szempontból erről az időszakból nagyon ellentmondásos információk vannak. Egyébként a filmben bemutatjuk az eseményeket: Kádár először valószínűleg nemet mondott az oroszoknak, majd vállalta, hogy a bábjuk lesz, teljesíti, amire őt kérik.
Megérne egy játékfilmet?
A dolog lélektani aspektusa engem is nagyon érdekel – hogy mikor fordult meg a hozzáállása. Ez viszont egy nagyon érdekes játékfilm tárgya lehet.
Én hiányoltam még az 1968-as események részletesebb bemutatását. Akkor bukott meg a Nyers Rezső-féle új gazdasági mechanizmus, aminek végül is a csehszlovákiai katonai bevonulás vetett véget.
Ez valóban lényeges dolog, konkrétan Pók Attila és Valuch Tibor beszél erről a filmben. Ma azonban sokkal inkább a csehszlovákiai bevonulásra és a diákmozgalmakra emlékezünk 1968 kapcsán, és nem annyira a gazdasági mechanizmusra. Nem vitatom, hogy lényeges dolog, de ha az események súlyát, jelentőségét nézzük, ennek a bevezetése néhány kisebb sikerrel járt, a Szovjetunió ellenkezése miatt csak korlátozottan lehetett végrehajtani. A filmben elhangzik, hogy Kádár János – annak érdekében, hogy hatalmon maradhasson – egyszerűen betartotta a Moszka által előírt játékszabályokat, ennek része volt a ’68-as stratégiája is.
Ki is domborítjuk, hogy először támogatta Dubceket, nagyon jó volt a kapcsolatuk, aztán elárulta őt. Hiszen részt vett a katonai bevonulásban. Valóban nagyon lényeges elem, és kellő részletességgel be is mutatjuk.
Ami nekem tetszett a filmben, az utolsó Kádár beszéd narrációs elemként való felhasználása.
Igen, így gyakorlatilag ő narrálja a filmet az elejétől a végéig. De tulajdonképpen a mi filmünk szándéka nem volt egyéb, mint az elejétől fogva végigmondani a történetet, amit bizonyos pontokon értékelnek is a szereplők. Azt gondolom, hogy egy objektív kép kialakítása Kádárról nagyon fontos. De ez nem csak Kádárra igaz, hanem Ferenc Józsefre, Horthy Miklósra és sok magyar politikusra is.
Bár sok film készült történelmi alakokról, de általában a magyar filmeknek nem erősségük az objektivitás. Politikai, érzelmi okok miatt az alkotók színezik a történetet. Azt gondolom, hogy Magyarország jelenleg olyan szellemi, morális állapotban van, hogy nem kell egyebet tenni, mint objektíven, a lehető leghívebben ragaszkodva az igazsághoz elmondani egy történetet, és aztán a nézőkre hagyni az ítélkezést. Tisztelni kell a nézőt annyira, hogy ő a látottakat meg tudja ítélni.
A nyilvánosság ítélje meg...
Én nem akartam megítélni Kádár alakját. A film elején beraktunk egy idézetet Kádártól, 1964-ből, amikor megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést. Így hangzik:
Az emberi természet olyan, hogy az ember nem képes megítélni cselekedetét, tetteit. Ez mások a dolga.
A film végén szintén egy Kádár-idézet van az utolsó beszédből:Ítéljék meg, ha akarják, titkosan!
Mi természetesen azt mondjuk: a nyilvánosság ítélje meg Kádár alakját.A beszéd aztán így folytatódik:
Ahogy sorrendben én az életemet végigéltem, és miért nem szólalok meg?
– mondja végül Kádár. Ez teljesen abszurd, ha belegondolunk. De valóban meg kell ítélni – és nem az én dolgom, hanem a nézőnek kell megítélnie a történetét.A kollektív emlékezet szerint viszont el kell telnie egy bizonyos időnek ahhoz, hogy objektíven lehessen visszaemlékezni az eseményekre. Valószínűleg azért, mert érzelmeket korbácsolnak fel, az alkotót azonnal besorolják valamelyik politikai oldalhoz.
Ennek az oka a kádárizmus, ami a mai napig él.
Kevés idő telt még el, és a társadalomban még nem következtek be azok a mentális változások, amelyek az objektív megítéléshez szükségesek.
Kádár 32 évig volt hatalmon. A halála óta pedig 20 év telt el. Sok idő kell ahhoz, hogy 32 éven túllépjen a társadalom, ez természetes. Másrészt meg kulturális, politikai és más tényezők miatt 1989 után elmaradt Magyarországon a Kádár-korszakkal való szembenézés. De ez más korszakokra is érvényes, elmaradt a holokauszttal, a Trianon-szindrómával való szembenézés is. Ahogy József Attila írja, egymásra torlódnak a múlt különböző szeletei. Ez pedig nagyon sok szorongást kelt az emberekben.
Térjünk vissza a filmhez. Több helyen bemutatták már, milyen fogadtatásban részesült?
Tulajdonképpen elég jól fogadták. De voltak, akik a húsz boldog évet hiányolták a filmből, amit szerintük Kádár mégiscsak hozott az országnak. Szombathelyen azt kifogásolták, hol vannak belőle az áldozatok. Tulajdonképpen jónak tartom, hogy a közönség eltérő módon viszonyul a filmhez, hiszen ez azt mutatja: ez a film összességében objektív képet ad. Hiszen mindkét dolog benne van a filmben, a közönség azonban óhatatlanul azt akarja látni, amit látni kíván. És ha ezt nem kapja meg, akkor reklamál.
A filmnek talán az lehet a legnagyobb érdeme, hogy felszínre hoz olyan kérdéseket, amelyekre előbb-utóbb választ kell adni.
Feltétlenül, hiszen ez a film célja.
