Szentgotthárdon esett a legtöbb eső az elmúlt fél évben, de ez is kevés

A szükséges csapadék fele hiányzik, az Alföld komoly veszélyben van.

A múlt héten írtunk Vas megyét is sújtja az aszály, de nekünk még van vizünk August 04. 07:06 arról, hogy az ország szinte teljes területét aszály sújtja, kivéve a Nyugat-Dunántúlt. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság múlt heti adatai szerint működési területükön, azaz Vas, Zala megye, valamint Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Somogy megye kisebb részein is volt aszály, de alapvetően nincs komoly gond a talaj víztartalmával.

Ez annak köszönhető, hogy áprilisban, júniusban és július végén nagyobb esők érkeztek, a lehullott csapadék pedig feltöltötte a talaj felső 100 cm-ét, ezzel tartalékolt is a szárazabb időszakokra.

A Rába egyelőre tartja magát.
Mészáros D. Zsolt

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság keddi közleménye is megerősíti a fentieket. Mint írják, Magyarország területén és a nagy folyóink vízgyűjtőin az év első hét hónapjában az átlagosnál 45 százalékkal kevesebb eső esett. Ami azt jelenti, hogy

az ilyenkor megszokott csapadék mintegy fele hiányzik.

A legkevesebb eső, mindössze 98 mm Szolnok-Szandaszőlősön esett, a legtöbb pedig Szentgotthárd-Farkasfán, ez 406 mm volt.

Az Országos Meteorológia Szolgálat adatai alapján

ez a félév 1901 óta a legszárazabb hét hónap volt Magyarországon.

Országos vízhelyzet

Az országban a 12 vízügyi igazgatóságból 10 területén van érvényben vízhiány elleni készültség. Jelenleg hét vízhiánykezelő körzetben első-, öt körzetben másod-, míg 23-ban harmadfokú (vagyis a legmagasabb) a védekezési készültség.

A megnövekedett vízigények a korábban visszatartott és betározott vízmennyiségből elégíthetőek ki.

A Balaton átlagvízállása augusztus 9-én reggel 78 cm volt. A következő egy hétben tovább csökken a tó vízszintje, augusztus végére 70-75 cm-es vízállás várható.

A Balaton vízminőségét továbbra is heti egy alkalommal, öt ponton – a tó közepén négy helyen, valamint a Zala-torkolatnál egy helyszínen – vett mintákból vizsgálják.

A Velencei-tó kedd reggeli vízállása 58 cm volt. Az illetékes vízügyi igazgatóság augusztus 8-i mérései alapján a Velencei-tó vízminősége, megfelel a tó növény és állatvilágának. Viszont néhány helyen és esetben veszélyes lehet a fürdőzőkre.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás