Karácsony: a polgármesterek biztos nem lesznek szolgabírók

"Előbb főispán, aztán vármegye, ha ebben a tempóban megy vissza a kormány az időben, lesz még ebből királyság is".

A polgármesterek biztos nem lesznek szolgabírók - reagált Karácsony Gergely főpolgármester szerdán a Facebook-oldalán arra, hogy a megyék neve vármegyékre változna a Fidesz frakcióvezetője által benyújtott javaslat szerint.

"Előbb főispán, aztán vármegye, ha ebben a tempóban megy vissza a kormány az időben, lesz még ebből királyság is... Most szólok: a polgármesterek biztos nem lesznek szolgabírók" - fogalmazott a főpolgármester, aki azt írta: "tomboló infláció, zuhanó forint, gazdasági- és energiaválság idején ilyesmivel foglalkozni, valahol a szánalmas és a röhejes között van félúton."

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kedden nyújtotta be az Alaptörvény tizenegyedik módosítását célzó javaslatot, amelyben szerepel az is, hogy a történelmi hagyományok miatt a megyék neve vármegyékre változna.

Karácsony Gergely a bejegyzésében kitért arra is, hogy szerinte "messzebb vezet" a kormány másik szándéka, amely szerint "ellentételezés nélkül elveszik a kiemelt fővárosi köztereket Budapesttől, előbb államosítják, majd a fideszes többségű V. kerületnek passzolják a Vörösmarty teret, a Széchenyi teret és a Podmaniczky teret" .

Ennek semmi köze a budapestiek érdekeihez. "Ehhez a magánérdekeknek van köze, meg Tiborcz új szállodájának van köze, meg ahhoz az V. kerületi ingatlanhasznosítási gyakorlathoz van köze, amikor bagóért kerülnek a haverokhoz az értékek" - fogalmazott a főpolgármester, aki szerint ez "törvényesített rablás".

"Ez tehát nem csak Budapest ügye, Budapest nem is hagyja annyiban. Mindezek után pedig az önkormányzati választást akkor kell megnyerni, amikor tartják" - zárta bejegyzését Karácsony Gergely.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet