„Köszönöm, hogy Karácsony Gergely, valamint az MSZP és a Párbeszéd is engem támogat az előválasztáson. Tudom, hogy közösen el fogjuk érni, hogy az elmúlt egy évben kifosztott városok jóvátételben részesüljenek, és az utolsó fillérig visszakapják az elvont forrásokat” – írta Facebook-oldalán Ungár Péter, akit Jakab Péter, a Jobbik elnöke is támogat.
Ungár Pétert támogatja a szombathelyi ellenzéki előválasztáson a Jobbik 2021. June 11. 15:25
Ungár egyébként Szombathelyen, vagyis Vas megye 1. választókerületében indul az ellenzéki előválasztáson, eddigi ellenfelei Czeglédy Csaba (DK) és Koczka Tibor (Új Világ Néppárt). A szombathelyi előválasztás nyertese lesz a kihívója a Fidesz jelöltjének jövőre az országgyűlési választásokon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!