A mai napon tetőzik a Duna a fővárosban. Bejártuk az öt belvárosi híd környékét, hogy megnézzük, mennyire komoly a helyzet. Annyira semmiképpen sem, mint a vészhelyzet sújtotta megyékben.
Budapest közepén nem látni homokzsákokat hordó önkénteseket, vagy ölben mentett időseket. Persze azért, hogy ne történjen komolyabb baj, a Fővárosi Csatornázási Művek az MTI közlése szerint eddig negyven árvízi kaput és több mint harminc csatornát zárt le. A Duna mentén felharsanó sziréna is a közeli motorosfelvonulást jelzi csak - itt nem fenyegeti az ár a lakosokat, cserébe viszont ők járulnak oda hozzá: fényképezni, gyereknek megmutatni, üldögélni mellette (De fényképeztünk jet-skiző párt is). Hiába, kuriózum ez, ahogy egy éve is az volt.
Fotógalériánkban a Petőfi hídtól a Margitszigetig szaladtunk végig a rakparton, aminek alsó része legfeljebb már csak kétéltűvel lenne megközelíthető.
kattintson, és nézzen áradó Dunát!
Unger András
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!