Katonai menetoszlop közlekedik az ország útjain csütörtökön

Kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket - figyelmeztet a Magyar Honvédség.

Katonai menetoszlop közlekedésére kell számítani az ország útjain június 16-án, csütörtökön - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium szerdán az MTI-t.

A konvoj a Hajdúhadház - M35 - M3 - M0 - M7 autópályák - Székesfehérvár - 8-as számú főút - Veszprém - 77-es főút - Újdörögd bázis útvonalon halad majd - áll a közleményben.

A Magyar Honvédség arra kéri a lakosságot, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket, mert azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól.

Mivel a zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépkocsi, a járművek haladását a konvoj elején és végén kísérőjárművek biztosítják - figyelmeztettek.

"A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva arra törekszik, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát" - fogalmazott közleményében a tárca.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet