Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

„Máig ható tragédia” – A katyńi tömeggyilkosságról nyílt kiállítás

1940-ben 22 ezer lengyelt végeztek ki Szmolenszk mellett. Rájuk emlékeztek Szombathelyen.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A katyńi tömeggyilkosságról (lásd alul, keretben) csak a rendszerváltás után hallhattunk, a Vörös Hadsereg katonái gyilkoltak le 22 ezer lengyel hadifoglyot, az oroszok csak 60 évvel később ismerték el a gyilkosságok tényét. A tömegsírokat a német megszállás alatt, 1943-ban tárták fel, a németek propagandacélokra használták a bizonyítékokat. Így mindkét akkori nagyhatalom megtaposta a lengyeleket.

Megdöbbentő, érthetetlen

Erre is emlékeztet az a vándorkiállítás, amit ma délután nyitottak meg a szombathelyi Képtárban. A hosszú folyosó két oldalán fekete, fehér és vörös színekben a korabeli dokumentumok, fényképek tanúskodnak a borzalmakról, magyar és angol nyelven olvasható a szöveg, a fotók azonban magukért beszélnek. Hétköznapi emberek láthatóak rajtuk, nyoma sincs a háborús filmek hősi alakjainak, a szenvedés kézzelfogható, a tömegsírok borzalma letaglózó, a fotózkodó katonák alakjai felháborítóak.

Katyn kiállítás a Képtárban
Megdöbbentő képek
Garai Antal Atom

Nem is kell csodálkozni, hogy az emlékező beszédek is érzelmektől zsúfoltak voltak. Puskás Tivadar polgármester a megdöbbentő kifejezést használta, arról szólt, hogy a 20. század ordas eszméi okozták az érthetetlen borzadalmakat, mint amilyen a katyńi tömeggyilkosság vagy a holokauszt volt. Megbocsáthatatlanok a tettek, az emberiség ellen vétkeztek az elkövetők – hangsúlyozta. Arra szólított fel mindenkit, hogy nézzék meg a kiállítást, szembesüljenek az emberi lélek kegyetlenségével, azért, hogy soha többé ne történhessen ilyen.

Katyn kiállítás a Képtárban
Eredeti dokumentumok
Garai Antal Atom

Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója az iskolákat kérte ugyanerre, mert mindenkinek ismernie kell a történelem borzalmas oldalait is. Megemlékezett a hagyományos magyar-lengyel barátságról, kijelentette, a súlyos terheket közösen könnyebb hordozni, és mi átvesszük a lengyelek nagy terhét, és velük együtt visszük tovább.

Nincs különbség

Roman Kowalski, budapesti lengyel nagykövet máig ható tragédiának nevezte a katyńi mészárlást, azzal, hogy még a mai napig is befolyásolja a politikai nézeteket. Európa ezen részén minden nemzet életében vannak nagy tragédiák, ezeket nem könnyű feldolgozni. Megjegyezte, a saját nacionalizmusuk tette őket a korabeli diktatúrák eszközeivé, és nincs különbség a nacionalista, antiszemita és a népek örök barátságáról hazudozó diktatúrák között.

Katyn kiállítás a Képtárban
A nagykövet szerint itt a lehetőség
Garai Antal Atom

De ma, az Európai Unió tagjaiként óriási lehetőség előtt állunk, és itt az alkalom, hogy meghallják a térség nemzeteinek szavát is - mondta. Bejelentette, hogy 2014 Lengyelországban a szabadság ünnepe, azért, mert 25 évvel ezelőtt vívták ki a hosszú diktatúrák után a nemzet szabadságát.

Katyn kiállítás a Képtárban
Puskás: Soha ne történjen meg újra
Garai Antal Atom

Kitért arra is, hogy négy éve, 2010-ben a Katyńba utazó lengyel állami küldöttség repülőgépét érte tragédia, ahol a lengyel kormány számos tagja, köztük Lech Kaczyński elnök is életét veszítette. A nagykövet szerint a lengyelek tudatában így összekapcsolódik a katyńi tömeggyilkosság és a Szmolenszk melletti repülőgép szerencsétlenség.

Most a feladat, hogy meg kell próbálni megérteni az eseményeket, meg kell azokat bocsátani, ám ehhez szükség van az igazságra is – fejezte be.

A katyńi tömeggyilkosság története

1943. április 13-án a berlini rádió adta hírül, hogy a német megszállás alatt lévő Szmolenszk környékén, a katyńi erdőben tömegsírokat találtak, amelyek az 1939 szeptemberében szovjet hadifogságba esett és az NKVD által agyonlőtt lengyel katonatisztek holttesteinek ezreit rejtették. A bejelentést kezdetben Nyugaton erőteljes kétkedés fogadta, mivel átlátszó náci propagandafogásnak tartották. Hamarosan kiderült azonban, hogy a brutális mészárlás tényleg megtörtént.

1939 szeptemberében a Vörös Hadsereg 250 ezer lengyel hadifoglyot ejtett, a tisztek elhelyezésére három tábort nyitottak: Kozelszkben, Sztarobelszkben, valamint Osztaskovban. A kivégzéseket Sztálin 1940. március 5-én rendelte el Berija javaslatára. A döntés 22 ezer ártatlan ember halálos ítéletét jelentette, a Kreml csak hatvan év után ismerte el a gyilkosságok tényét. A lengyel parlament 2007-es döntése alapján április 13-a a Katyńi Bűntény Áldozatainak Emléknapja.

Közelről, tarkólövéssel

A tömegmészárlást a szovjet katonák azon lengyel katonatisztek ellen követték el, akik a második világháború kirobbanásakor a Lengyel Köztársaság keleti területein védték hazájukat a szovjet hadsereg ellen. A Vörös Hadsereg néhány nappal a nyugati irányból benyomuló Wehrmacht után, szeptember 17-én tört be az országba, s velük egy időben a német és a szovjet titkosrendőrség is benyomult.

A szovjetek több mint 250 ezer (más becslések szerint 454 ezer) lengyel hadifoglyot ejtettek, és az együttműködést megtagadó vagy rabmunkára alkalmatlannak minősített lengyel tiszteket – akiket a hadsereg átadott az NKVD-nak – különleges táborokba – a három legnagyobb: Kozelszk, Osztaskov és Sztarobelszk – vitték.

1940. március 5-én a Szovjetunió rettegett belügyi népbiztosa, Lavrentyij Berija jegyzéket küldött a gyilkosságokat végül személyes bosszúból, vagy – más vélekedések szerint – a Németország elleni háború előtt a hátország megtisztítása céljából elrendelő Sztálinhoz, s ebben megállapították, hogy az NKVD indokoltnak tartja a megszállt ukrán és belorusz területeken raboskodó "nacionalisták és ellenforradalmárok", 14 700 hadifogoly és 11 ezer rab agyonlövését.

Március 14-én az NKVD Gazdasági Főigazgatóságának egyik szobájában tanácskozásra került sor, amelyen jelen voltak a titkosrendőrség szmolenszki, kalinyini, és harkovi területei vezetői és helyetteseik, valamint az NKVD területi katonai parancsnokai, és végül őket bízták meg a hadifoglyok kivégzésével.

Az 1940 áprilisában meginduló konvojok gyalog, marhavagonokban vagy teherautókon vitték el az áldozatokat a gyilkosságok színhelyeire. Az öt helyszín közül az egyik az oroszországi Katyń, egy Szmolenszk melletti falu volt, ahol az NKVD egyik üdülője is állt. A konvojok előbb vasúton, majd autóbusszal szállították a foglyokat a Katyń melletti erdőbe, ahol a megkötözött tiszteket közvetlen közelről tarkón lőtték. A katyńi áldozatok között volt egy parancsnok, két tábornok, 24 ezredes, 79 alezredes, 258 őrnagy, 654 százados, 7 tábori lelkész, 300 orvos, 20 egyetemi tanár, több száz ügyvéd, mérnök és tanár, több mint száz író és újságíró, valamint 200 pilóta.

Az áldozatok egy részét valószínűleg már Szmolenszkben, az NKVD helyi székházában meggyilkolták. Több mint háromezer fogollyal Harkovban végeztek, de Kalinyinban, Kijevben és Minszkben is történtek tömeges kivégzések.

A tömeggyilkosságok elkövetése után súlyos, nyomasztó csend állt be a kivégzett hadifoglyok sorsát illetően. Ekkor még nem fogalmazódtak meg a hadifoglyok eltűnésével kapcsolatban a németek állítólagos részvételére utaló álláspontok, de hivatalos szovjet magyarázatot az 1941. június 22-i Barbarossa-hadművelet megindulása, illetve a lengyel-orosz kapcsolatokban beállt változások sem kényszerítettek ki.

A katyńi tömegsírok helyét egy pályafenntartó vonat lengyel kényszermunkásai találták meg 1942-ben. A németek eleinte nem tanúsítottak nagy érdeklődést az ügy iránt, mivel alulbecsülték a tömegsírokba temetettek számát, így csak 1943 februárjában kezdték meg az exhumálásokat; április 13-áig mintegy 400 holttestet hantoltak ki. A berlini rádió ezen a napon jelentette be, hogy a Katyń melletti erdőkben háromezer lengyel tiszt holttestét találták meg egy 28 méter hosszú, 16 méter széles tömegsírban, a tömegmészárlással pedig a szovjeteket vádolták meg.

Később a németek – pusztán propagandacélból, ami miatt a Nyugat eleinte kétkedve fogadta a kivégzésről tudósító bejelenést –, illetve a lengyelek is felkérték a Nemzetközi Vöröskeresztet az exhumálásra és a vizsgálatokra, majd a német hatóságok egy 12 tagú, egy magyar patológust is a soraiból tudó nemzetközi bizottságot állítottak fel. 1943. június 3-áig összesen több mint 4100 holttestet emeltek ki, s 2800 személyt sikerült azonosítani.

Forrás: Múlt-kor 2013. 04. 12.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kultúra

Hirdetés