Általános iskolások is járnak majd a Kanizsaiba

Méghozzá az új természettudományi laborba, amit 320 milliós projektből valósítottak meg. Kísérleteket is láttunk a megnyitón.

Először is szummázzuk a lényeget: a Kanizsai Dorotty Gimnáziumban átadták a mai napon az új labort, amit egy 320 millió forintos pályázatból (Kanizsai Dorottya Gimnázium a természettudományos oktatásért) alakítottak ki. Új helyiségek, új nyílásszárók, újrafektetett víz-, villany- és gázvezetékkel és természetesen speciális bútorokkal. Vegyszerek, technikai felszerelés, képzési anyag (kézzel fogható és digitális formában) s még sorolhatnánk, hogy mi minden foglaltatik a projektbe. A pályázatból öt évig fenntartható a labor, ez további könnyedség az iskola számára.

Puskás Tivadar a megnyitón Öveges műsorból idézett, s megjegyezte, hogy mindig is szerette a kémiát, a laborok illatát, a friss laborba érve meg is jegyezte, hogy még nincs meg az illat. Módos Tibor igazgató sokat dicsérte az önzetlen munkát és a kollégák közreműködését és az iskolához való hozzáállást, hiszen alapvetően a KDG nem fellegvára a természettudománynak (ezzel a laborral az lesz).

Laboravató a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban
Szalagvágás a laborban
Garai Antal Atom

Hogy kerülnek ide az általános iskolások?

Tizenkét általános iskolával működnek majd együtt, hetente három napon az általános iskolásoké lesz a terep (egy tanévben legalább 360 óra), az iskolákból online lehet majd bejelentkezni előre, részletezve a kívánt kísérleteket (így érkezéskor elő lesz minden készítve), a diákokat busszal viszik majd a többórás laborozásra.

Laboravató a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban
Kísérletezünk
Garai Antal Atom

Pintér Róbert projektmenedzser részletesen beszámolt arról, hogy mit mennyiből sikerült megvalósítani, illetve milyen eszközöket szereztek be. Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy minden diáknak lesz a teremben külön laptopja, digitális tábla, projektor, a tanórát és kísérleteket három kamera rögzíti, amelyek felvételeit a tanár óra után pár kattintással meg is oszthat a nebulókkal.

Laboravató a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban
Ez maradt az egyik kísérlet után, látványos volt, élvezni fogják a gyerekek
Garai Antal Atom

Külön kérésre készült tananyag nyomtatott és digitális formában is. Azt kell, hogy mondjam a mai dolgokat látva, hogy tán ilyen feltételek mellett még én is nagyobb érdeklődést mutattam volna a fizika vagy a kémia iránt. Mint tudjuk az Öveges sorozat óta: a szemléltetés meggyőző.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Még a diákok is örültek – nyolcmilliós laboravató

Kellett már egy koncentrált labor a Műszaki Szakképzőbe. Gépek, robotok között jártunk.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet