Sokan szitkozódnak a kecskeméti repülőnap hivatalos Facebook-oldalán, a panaszok egy irányba mutatnak: hatalmas dugó volt a rendezvény környékén, órákon át araszoltak az előre megváltott, több ezer forintos jeggyel az autóban utazók, hogy egyáltalán letehessék az autójukat a parkolóba. Már aki kivárta, mert voltak többen, akik inkább hagyták az egészet a csudába és visszafordultak.
„Felháborító a szervezés! Órák óta állunk a dugóban… az autópálya lejárók lezárva, csak egy használható, még a parkolóig sem jutottunk. Délutánra talán a rendezvény helyszínére érünk… talán… a jegyet persze előre meg kellett venni. Kritikán aluli ez az egész.” – idéz a 24.hu egy hozzászólót délelőttről.
Majd egy másik pórul járt személyt, aki azt írja: „Reggel 7-kor indultunk 2 órát araszoltunk, majd jött a tájékoztatás, hogy megtelt a parkoló még 2-3 óra kb. vagy forduljunk vissza és próbáljuk meg máshonnan megközelíteni de az is 2-3 óra…hazamegyünk. Szép nap volt, köszi.”
Illetve egy harmadikat: „2 órája várunk, hogy egyáltalán a parkolóba bejussunk! Kecskemétre vezető autópálya behajtás 3 lehetősége közül 1-et hagytak meg a gépkocsi forgalomnak. Felháborító ez a szervezés! 10 km-es sor van, akik arra várnak, hogy busszal a parkolókból eljussanak a repülőtérre, és 2 órán belül 2 db csuklós buszt láttunk, akik viszik az embereket!”
És még hosszan lehetne idézni hasonló hozzászólásokat a lap szerint. Legutóbb 8 évvel ezelőtt rendezték meg a kecskeméti repülőnapot.