Olaszországban május közepén újraindulhat a turizmus az olasz miniszterelnök szerint. A külföldről érkezőknek az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcináról szóló igazolást kell bemutatniuk, és két oltás szükséges a beutazáshoz – írja az RTL Klub Híradója nyomán a foldjaro.hu honlap.
Ez azt jelenti, hogy azoknak a magyaroknak, akik orosz vagy kínai vakcinát kaptak – hiába van meg mindkét oltásuk – negatív tesztre lesz szükségük, és 5 napra karanténba kell vonulniuk, ha Olaszországba mennének. A Magyar Utazási Irodák Szövetsége szerint egyelőre kevés a foglalás Olaszországba.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!