Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Mennyit vágnak zsebre a szombathelyi képviselők? – Vallomások, 21 tételben

Két városi politikusnak 22 ingatlanja is van, másnak viszont egy forint megtakarítása sincs. Van, aki Wartburgot, és van, aki Audit tart a garázsban. Jól keresnek a képviselő-tanárok, miközben ellenzéki oldalon vadásznak és ironizálnak. A friss vagyonnyilatkozatokban kutakodtunk.

Február első napjai általában a pénzügyi és gazdasági bizottságok elnökeinek rémálmát jelentik. Az ő feladatuk (volt) ugyanis, hogy az önkormányzati képviselők pénzügyeiben nagy műgonddal matató, egy adott időpontra összecsődített firkászokat fürkésszék. Nos, Szombathelyen idén már szakítottak eme nemes hagyománnyal (vagy tán haladtak a korral?), és a január 31-éig esedékes politikusi vallomásokat péntek délután felpakolták a város honlapjára. Mi pedig kaptunk az alkalmon, s az alábbiakban a polgármestert és az alpolgármestereket leszámítva szigorú ábécé-rendben, esetenként a tavaly leadott, 2010-re vonatkozó nyilatkozatokkal összevetve közöljük az érdekességeket. Íme!

A polgármester sokat körmölt

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester vagyonnyilatkozatát töltötte be leglassabban a gépünk, ebből egyenes arányban az következik, hogy sok mindent írt a bevallásába, mellyel már az országgyűlési képviselők anyagi javainak vizslatásakor is szembesülhettünk. Válságsújtotta képviselői vagyonok 2012. February 01. 15:15 A polgármester igazi földesúr, összesen 15 ingatlanban van tulajdonrésze. Autója nincs, értékpapírban továbbra is 390 ezer forintot tart. Pénzkövetelése 9 millió forint (korábban ugyanennyit őrzött takarékban), tartozása nincs. Parlamenti képviselőként több mint 1 millió, a PTE főiskolai docenseként pedig 120 ezer forintot keres.

Puskás Tivadar 22 ingatlan tulajdonosa
Mészáros Zsolt

Lazáry Viktor (Fidesz-KDNP) vagyonnyilatkozatát viszont nagyon gyorsan átnéztük. Az alpolgármesternek sem ingó, sem ingatlan vagyona, de még megtakarítása sincs. Pénzkövetelése 810 ezer forint, hitele pedig 2,9 millió. Utóbbiból az elmúlt egy évben 1,1 milliót faragott le. Alpolgármesterként havi 620 ezret, míg a Prenor felügyelőbizottsági (feb) elnökeként 69 ezer forintot vihet haza.

Lazáry Viktor nyilatkozata nem zsúfolt
Mészáros Zsolt

A másik alpolgármester, Marton Zsolt (Fidesz-KDNP) 2009 óta egy szigligeti hétvégi ház tulajdonosa, fele részben. Autója nincs, van viszont egymilliós életbiztosítása, kétmillió készpénze. Hiteléből 320 ezret törlesztett, így most 11 millió a tartozása. Alpolgármesterként 596 ezret keres, a Graniterv Kft. ügyvezetőjeként nem jelölt meg fizetést, míg a SZOVA Zrt. feb elnökeként havi 140 ezret vehet kézhez. Ügyvezetője, és 50 százalékban tulajdonosa a Gastro Forum Kft.-nek.

Marton Zsolt Szigligeten pihenhet
Mészáros Zsolt

Molnár Miklósnak (Pro Savaria) a 2012-es költségvetés összeállítása mellett a vagyonnyilatkozatával is akadt teendője. Bár a bevallása összesen 9 oldal (öt pótlappal), azért gyanítjuk, a büdzsé lesz a nehezebb feladat. A legtehetősebb alpolgármester összesen 22 ingatlanban tulajdonos, a helyszínek: Szombathely, Tanakajd, Pecöl, Kenéz és Hosszúpereszteg. Van köztük családi ház, szántó, erdő, gyümölcsös, kert, szőlő és rét is.

Molnár Miklós: 22 ingatlan, 2 autó, sok megtakarított forint
Mészáros Zsolt

2006-ban egy Kia Sportage-t, 2010-ben pedig egy Ford Galaxy-t vásárolt. Gyűjteményei között herendi porcelánkészletet, valamint értékes antik bútorokat sorolt fel. Az alpolgármester gazdagabb, mint egy éve: takarékban a tavalyi 26,2 helyett 29,5, készpénzben pedig 1,45 helyett már 13 milliója van. Pénzkövetelése 12,7 millió forint. Alpolgármesterként 502 ezer a jövedelme, a SZOVA Zrt. feb tagjaként pedig havi 126 ezret visz haza. Három cégben is tulajdonrésze van.

Ágh tollvonása, Czeglédy iróniája

Ágh Péter (Fidesz-KDNP) vagyonnyilatkozata viszont már hangyányit sem hasonlít a Háború és béke terjedelmére: a négy oldalból kettőt határozott tollvonásokkal húzott át. Ez annyit jelent, hogy ingó és ingatlan vagyona, saját autója sincs. Ötmilliót takarékbetétben (ez a korábbiakhoz képest 500 ezres gyarapodás), másfelet meg a zsebében, vagy a dunyha alatt készpénz formájában őrizget. Pénzkövetelése immár másfél éve 2,5 millió. Nagy értékű vagyontárgyak címszó alatt az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan most is a drága könyvgyűjteményével dicsekszik. Tartozása, gazdasági érdekeltsége sincs, országgyűlési képviselőként 521 ezer 775 forintot kasszíroz be.

Ágh Péter könyveket...
Mészáros Zsolt

Balassa Péter (Jobbik) papírjaiból az első meglepő, ám kevéssé érdekes infó, hogy a második keresztneve Sándor. (Bevalljuk, nekünk ez újdonság volt.) A képviselő ingatlanjainak száma a tavalyi nyilatkozatához képest gyarapodott: most már nem csak egy 77 (fele részben), és egy 64 (100 százalékban) négyzetméteres szombathelyi lakás tulajdonosa, hanem menet közben, egész pontosan tavaly májusban egy 75 négyzetméteres lakást is vásárolt a megyeszékhelyen.

A jobbikos városatya egykori 525d-s BMW-jét 2011 júliusában egy Toyota Corolla Versóra cserélte. Értékesnek tartja antik bútorait, kar- és falióráit, illetve néhány képét is. Készpénzben 4 millió 960 ezer forintot tud felmutatni, pénzkövetelése 1,27 millió. Előbbi tétel a 2011-ben feljegyzett 5,5 millióról azért megcsappant egy kicsit.

...Balassa Péter pedig antik bútorokat gyűjt
Mészáros Zsolt

Pénzintézettel szembeni tartozása, melyet a fideszesek számtalanszor a fejére olvastak már a közgyűlésen, 60 ezer 260 svájci frank. Becsületére legyen mondva az előző bevalláshoz képest több mint 10 ezer CHF-et már letörlesztett a devizahiteléből. A képviselő korábbi Balu13 és Társa Kft. nevű cégét Balliz Road Kft.-re cserélte, ennek tulajdonosa és ügyvezetője is egyben.

Czeglédy Csaba (MSZP-SZTKE) nem cicózott: egyes képviselőtársaival ellentétben nem lengőfirkával, hanem a modern kor gyermekeként gépelt nyomtatvány formájában töltötte ki a szükséges oldalakat. A frakcióvezetőnek öt szombathelyi lakás is a tulajdonában van. Négyéves Audi S8-assal repeszt, amely azonban nem a saját tulajdona, hanem a Humán Operátor Zrt.-től kapta. Czeglédy továbbra is büszkén tünteti fel gyűjteményeinek lajstromában a XX. századi politikai plakátjait, valamint a zene- és filmgyűjteményét.

Czeglédy Csaba a nyilatkozatban is ironizált
Mészáros Zsolt

A frakcióvezető élet- és balesetbiztosítása mellett az államosítási hullámmal dacolva megmaradt magánnyugdíjpénztári tagnak is. Láthatóan humoránál volt, amikor a papírokat töltögette, mert a magánpénztári tagságát a nyilatkozatban így nyomatékosította:

nem lépek ki - lopják el, ha merik!

Készpénze az egy évvel ezelőtti 2-ről 3,5 millióra nőtt, pénzkövetelése pedig továbbra is 24 millió forint. Tartozása több mint 6 millióval csökkent, így jelenleg cirka 12 és fél millió forint. Czeglédy a már megénekelt Humán Operátor Zrt. igazgatósági elnökeként havonta bruttó 2,1 milliót, a nevét viselő ügyvédi iroda tagjaként pedig 200 ezer forintot visz haza.

A vadász és a három Horváth

Gyebrovszki János (MSZP-SZTKE) Balassához hasonlóan Toyota Corolla Versót hajt, egy szombathelyi lakás haszonélvezője. Gyaníthatóan élvezi az evezést és a vadászatot is: egy Yamaha 360-as felfújható csónakkal bír, valamint két golyós és egy sörétes fegyverével előszeretettel riogatja az erdei állatokat. Értékpapírban továbbra is 5 milliót tart, pénzintézettel szemben pedig változatlanul 7, magánszemélynek pedig 2 millióval lóg. Utóbbi kategóriában nagyot törlesztett, méghozzá 18 millióról. Képviselői jövedelmén felül nem kaszál nagyot: a Paritás Kft. ügyvezetőjeként havonta bruttó 90 ezret keres. Három cégben is van érdekeltsége.

Gyebrovszki János: felfújható csónak és sörétes puska
Mészáros Zsolt

A három Horváth közül Horváth Attila (MSZP-SZTKE) vagyonnyilatkozata gyorsan kivégezhető: két szombathelyi ingatlan, egy fővárosi lakás, valamint egy kőszegi rét tulajdonosaként jelölte meg magát. Volkswagen Jetta-ja immár betöltötte az ötödik életévét. 2 milliót őriz készpénzben, tartozása viszont 2,4-ről 3,5 millióra nőtt. Ügyvédi irodájából havonta 110 ezres jövedelemre tesz szert.

Horváth Attila VW Jettát hajt
Mészáros Zsolt

Horváth Csaba (Fidesz-KDNP) papírja szintén rövid, ráadásul semmi változást sem mutat. A képviselő évek óta egy 68 és egy 59 négyzetméteres lakás tulajdonosa, méghozzá fele részben. Toyota Corollája immár 14 éves. Megtakarítása nincs, van viszont körülbelül 2,5 millió forint tartozása. Nyugdíjasként a Szompark Kft. felügyelőbizottsági elnöki tisztjét tölti be, ezért 45 ezer forintot kap.

Horváth Csabának nincs megtakarítása
Mészáros Zsolt

Horváth Zoltán (LMP) nyilatkozata szinte szűz. Ingó és ingatlan vagyona, autója, értékpapírja sincs. Az elmúlt egy esztendőben viszont szert tett 650 ezer forint megtakarításra, ezt takarékban őrzi. A képviselő az Agora Szombathelyi Kulturális Központ munkatársaként havi bruttó 124 ezer forintot keres. Egyéni vállalkozóként pedig további átlag 10 ezer 500 forintos havi bevételt tüntetett fel.

Horváth Zoltán többet keres, mint 14 hónapja
Mészáros Zsolt

Nyugdíjak, marketinges bérek

Kővári Attila (MSZP-SZTKE) a közgyűlés egyik legidősebb tagja, vagyoni helyzete szinte változatlan. Szombathelyen fele részben tulajdonosa egy 125 négyzetméteres lakásnak, valamint egy garázsnak. Birtokában van továbbá Kőszegen egy 1850 négyzetméteres zártkert is. Autója, megtakarítása, tartozása nincs. Nyugdíja 97 ezer forint, a SZOVA Zrt. felügyelőbizottsági tagjaként pedig további 126 ezret vihet haza.

Kővári Attila vagyoni helyzete szinte változatlan
Mészáros Zsolt

Lendvai Ferenc (Fidesz-KDNP) három szombathelyi lakásnak tulajdonosa, méghozzá fele részben. Továbbra is egy Renault Megane-nal koptatja a megyeszékhely útjait. A járgány immár négyéves. Megtakarítása mindössze egymillió forint, azt is készpénzben tartja. Tartozását viszont lefaragta: 7,3-ról 6,15 millió forintra. A Vasivíz Zrt. (melyben a városnak is van tulajdonrésze) marketing és PR vezetőjeként 420 ezret, önkormányzati képviselőként 190, míg a Szompark Kft. feb tagjaként 40 ezret vághat zsebre. Négyszázalékos tulajdonrésze van az R-Alp Média Kft.-ben.

Lendvai Ferenc a Vasivíz marketingese
Mészáros Zsolt

Németh Kálmán (MSZP-SZTKE) a bevallások alapján is a szolidabb kategóriát képviseli. Szombathelyen két, Vonyarcvashegyen egy ingatlan tulajdonosa. 1992-es évjáratú Mitsubishi Lancer GLXI típusú autója mellett egy ötéves Ford Mondeót hajt. A képviselő híve lehet a hosszabb kiruccanásoknak, hiszen egy lakókocsija is van. Pénzkövetelésének összege 14,6 millió forint, tartozása nincs. Nyugdíja 2010 végén 246 ezer forint volt, most a konkrét összeg rubrikájába csak egy vízszintes vonalat húzott. A Prenor Kertészeti és Parképítő Kft. feb alelnökeként havi 55 ezer forintot kap.

Németh Kálmán lakókocsival kirándulhat
Mészáros Zsolt

Fiatalos lendület vs. rutin

Az időközben kormánymegbízottá avanzsált Harangozó Bertalan helyére ült Poór András (Fidesz-KDNP) egy 97, valamint egy 47 négyzetméteres lakás, továbbá egy garázs tulajdonosa Szombathelyen. A fiatal képviselő 2011-ben vásárolta 11 éves Ford Mondeóját. Államkötvénye 1,6 milliós, készpénzben 800 ezer forintja van. Társas vállalkozóként is ténykedik, ebből 120, míg a Vasi TISZK kft. feb elnökségéből 27 ezer forintos jövedelme származik. Persze a képviselői gázsin felül. A Vasi Mobil Média Marketing Kft.-ben 35 százalékos tulajdonrésze van.

Poór András államkötvényt vett
Mészáros Zsolt

Prugberger Emil (Pro Savaria) is elhasznált öt pótlapot. Ingatlanjainak végigpásztázásától valósággal kifolyt a szemünk. Összesen 22 ilyen jellegű vagyonelemmel bír, szerte a megyében. Muzeális értékű Volkswagen Bogara immár 42 esztendős. Értékpapírban majdnem 28 milliója van, életbiztosítást 10,5 millió forint értékben kötött. Tartozása nincs. A sárvári kórház főorvosaként 310 ezret keres havonta, nyugdíja a tavalyi 161 ezerről 178 ezer 750 forintra emelkedett.

Prugberger Emilnek muzeális Bogara van
Mészáros Zsolt

Jól megy a tanárként (is) ténykedő képviselőknek

Rettegi Attila (Fidesz-KDNP) tanárember, iskolaigazgató. Vagyonnyilatkozata nem sokat változott. A megyeszékhelyen két lakás tulajdonosa. Továbbra is Ford C-max típusú járgányát vezeti. Két életbiztosítása van, egyik 481 ezer, a másik 4,2 millió értékű. Takarékban 600 helyett most már 1,5 milliót tart, adóssága 1 millióról 300 ezer forintra zsugorodott. Az Oladi ÁMK igazgatójaként körülbelül havi 325 ezret keres, oktatási szakértőként évi 200 ezerrel, a Távhő feb tagjaként pedig 97 ezerrel örvendezteti meg az otthoniakat. Korábban a TISZK a koordinátora is volt, úgy tűnik ez a vonal az elmúlt egy évben megszakadt.

Sági József (Fidesz-KDNP) szintén tanár, aki lassacskán törleszti a hitelét, amely jelenleg 2 milliónál tart. Ingatlanok címszó alatt egy 110 négyzetméteres szombathelyi családi házat tüntetett fel, ahol a tulajdonos házastársaként él. (Magyarul a feleségéé a lakás.) A töriguru továbbra is egy Volkswagen Tourant hajt, ráadásul értékes könyvgyűjteménnyel és bútorokkal is rendelkezik. Életbiztosítása 1,3 milliós. A Horváth Boldizsárban szakközépiskolai tanárként 217, képviselőként és a Távhő feb elnökeként pedig 290 ezret keres.

Sági József feleségének nevén van a családi házuk
Mészáros Zsolt

Szakács Dávid (Fidesz-KDNP) ifjú földesúr. Összesen tíz ingatlanban van tulajdonrésze, ezek közül hat Szombathelyen, három Somlóvásárhelyen, egy pedig Vasváron van. A megyeszékhelyen lévő lakása 134 négyzetméteres. Autója nincs. Mint, ahogy megtakarítással sem rendelkezik. Tartozása 6 millióról 5,4 millió forintra csökkent. A Csordás-Szakács Ügyvédi Iroda tagjaként 120, a Vasivíz Zrt. feb elnökeként 131 ezer forint üti a markát.

Szakács Dávid, az ifjú földesúr
Mészáros Zsolt

Öreg Wartburg, nem vén Opel

Szakály Gábor (Fidesz-KDNP) nem tanár, de frakcióvezető. Vagyonnyilatkozata elüt a többi politikusétól: a papíron, melyen az szerepel, hogy aláírás után visszaadandó, feltüntette többek között a születési dátumát is. Ingatlanja nincs. Van viszont három autója: Opel Frontera (13 éves), BMW 316 (16 éves) és egy 1982-es Wartburg. (Utóbbiról személy szerint tudjuk, hogy jó járgány, de csajozni úgy 15 éve már nem nagyon lehet vele.)

Szakály Gábor három autót tart a garázsban
Mészáros Zsolt

Készpénzben 1,9 milliója van. A frakcióvezető is törlesztett, na nem az ellenzéknek, hanem valamely pénzintézetnek, tartozása több mint 300 ezerrel lett kevesebb, így jelenleg 1,7 millió forint. Puskás polgármester országgyűlési titkáraként havi 136 ezret, a SZOVA feb tagjaként összesen évi 1,2 milliót, míg egyéni vállalkozóként 250 ezret vehet kézhez. Két gazdasági társaságban is tulajdonrésze van.

Takátsné Tenki Mária (Fidesz-KDNP) a szombathelyi közgyűlés egyetlen hölgy tagja, ettől függetlenül úgy vettük észre, általában nincs nehéz dolga a sok férfi között. Egyedüli tulajdonosa egy 200 négyzetméteres szombathelyi lakóháznak és egy 53 négyzetméteres lakás felének. Haszonélvezője egy szombathelyi, 92 négyzetméteres, valamint egy budapesti, 32 négyzetméteres lakásnak.

Takátsné Tenki Máriának több lakása is van
Mészáros Zsolt

Tavaly pedig életjáradéki szerződéssel egy szombathelyi családi ház is a tulajdonába került. Opel Astráját is megtartotta, az autót 8 éve vásárolta. Tavalyhoz képest változás, hogy immár 2,5 milliót őrizget takarékban, tartozása nincs. Egyéni vállalkozóként korábban még havi 500 ezret keresett, most ügyvédként csupán 150 ezret, a Távhő feb tagjaként pedig 97 ezret visz haza havonta.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Kapcsolódó cikkeink

Ennyit keresnek a vasi országgyűlési képviselők

Az átlag képviselő havi jövedelme másfél millió körül van. A vasi képviselőket néztük meg.

Válságsújtotta képviselői vagyonok

Alig gazdagodtak a vasi országgyűlési képviselők egy év alatt. Beletúrtunk a vagyonnyilatkozataikba, és levontuk a következtetéseket.

A szombathelyi képviselők zsebében turkáltunk

Flipper, gumicsónak, lakókocsi, vadászpuska. Néhány érdekesség a szombathelyi városi képviselők vagyonnyilatkozataiból. De azért sok egyéb is kiderül az iratokból. Lássuk.

Törlesztenek képviselőink – Vagyonnyilatkozatokból szemezgettünk

Nincs komolyabb változás a Vas megyei országgyűlési képviselők pénztárcájában és telekkönyveiben. Adósságaikat azért rendesen törlesztik.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra