Kereshessen annyit egy pedagógus, mint egy államtitkár!

Az LMP olyan életpályamodellt szeretne a pedagógusoknak, amelyben elérhető, hogy karrierjük végén legalább annyit keressenek, mint a kormány államtitkárai.

Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt szóvivője vasárnap, a pedagógusnapon tartott budapesti sajtótájékoztatóján köszönetet mondott a tanároknak. Szavai szerint a pedagógusok munkája nélkül már régen összeomlott volna "a túlzottan központosított és államosított iskolarendszer", amelyet a Fidesz-KDNP "immár sokadik éve erőltet rá" Magyarországra.

Hangsúlyozta, hogy az LMP jó minőségű, korszerű, szabad oktatást, valamint esélyteremtő iskolarendszert akar. A cél elérésének kulcsa, hogy javítsák a pedagógusok körülményeit - vélekedett.

Hiába vezettek be életpályamodellt a pedagógusoknak, a rendszer több sebből vérzik, a megadott béremelés mértéke nem elégséges - hangoztatta Kanász-Nagy Máté.

Úgy alakítanák át az életpályamodellt, hogy még jobban emelnék a kezdő pedagógusok bérét, hiszen ők jelenleg csupán nettó 117 ezer vagy 131 ezer forintot keresnek, amiből még saját magukat sem tudják eltartani, nemhogy a családjukat - jelezte a szóvivő.

Az LMP oktatási programja heti 20 órában maximálná a kötelező kontaktórák számát. Ennél többet lehetne vállalni, de előírni nem - tette hozzá.

Kanász-Nagy Máté kijelentette: a különböző adminisztratív feladatokkal és a felkészüléssel így is bőven 40 órás lenne a pedagógusok munkahete, miközben jelenleg több mint 50, de akár 60 órát is dolgoznak hetente.

Kitért arra, hogy új Nemzeti alaptantervet (Nat) vezetnének be, mivel a mostani mind a pedagógusokra, mind a diákokra túl sok feladatot ró.

Vissza kell adni a szabadságot a magyar iskolarendszerben - hangsúlyozta az LMP-s politikus. A pedagógusok választhassák meg, milyen könyvekből akarnak oktatni, készíthessék el a helyi tanterveket, térhessenek el bizonyos mértékben a Nattól, továbbá szólhassanak bele az igazgatók kiválasztásába - szorgalmazta Kanász-Nagy Máté.

Beszélt arról, hogy a nevelést-oktatást segítő több tízezer szakember - dajkák, iskolatitkárok, pedagógiai asszisztensek - helyzetével szintén foglalkozni kell, mert ők kimaradtak az életpályamodellből, a béremelésből.

Kérdésre Kanász-Nagy Máté közölte: támogatható lenne a Párbeszéd azon javaslata, hogy 7-8 évente 1 év fizetett szabadságot kapjanak a pedagógusok. Azt mondta, el lehet gondolkodni ilyen intézkedéseken akár a tanárok, akár az orvosok esetében. A fizetett szabadság aktív pihenéssel telne, például továbbképzéssel, nyelvtanulással - mondta az LMP szóvivője.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet