Kéri László szerint a Fidesz felkészült a menekülésre

De előtte még mindent megtesznek a választási győzelemért.

Kéri László és felesége, Petschnig Mária Zita tavaly óta járják az országot a Tisza-szigetek meghívására – írja a Szeretlek Magyarország, amely Mádon egy rövid interjút is készített a házaspárral.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Kéri és Petschnig már több mint harminc helyszínen mondta el véleményét a jelenlegi politikai és gazdasági helyzetről.

Azt mondják, nem akarnak politikaformálók lenni, csupán informatív előadásaikkal segítenek, hogy az emberek tisztábban lássák a politikai és a gazdasági összefüggéseket.

Bár nagyon sokan kíváncsiak rájuk, olykor nehéz megfelelő helyszínt találni az előadásokhoz, vannak települések, ahol bezárulnak az ajtók, ha kiderül, kik érkeznének.

Külföldre is járnak, mert számos Tisza sziget működik a nyugat-európai városokban is.

Kéri László előadásában arról beszél, hogy úgy tudja, a Fidesz fel van készülve az azonnali menekülésre, de előtte még mindent elkövetnek, hogy ne veszítséj el a választást.

Úgy tudjuk, Kéri László a közeljövőben Vas megyébe is érkezik előadást tartani.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet