Az új, NB III-as Haladás futballcsapatot működtető kft. ügyvezetője azt mondta, NB I-es csapatok szurkolóitól is kaptak adományt tavaly év végén.
" Január 6-án benyújtottuk az MLSZ-nek a futballcsapat átvételéhez és versenyeztetéséhez szükséges dokumentumokat. Hiánypótlásra nem szólítottak fel, de folyamatosan zajlik az egyeztetés a szövetség illetékeseivel. Bizakodunk, hogy minden rendben lesz és március 2-án folytathatjuk az NB III-as bajnokságot" - mondta Keringer Zsolt, a Haladás 1919 Labdarúgó Kft. ügyvezetője a csakfoci.hu-nak adott interjújában.
Keringer Zsolt a szombathelyi városi közgyűlésen
Forrás: sztv.hu
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Tavaly csődbe ment majd feloszlott a szombathelyi Haladás NBII-es focicsapata, hosszú bonyodalmak után az önkormányzat karolta fel a felnőtt férfi labdarúgást, és céget alapított, hogy az működtesse az új NBIII-as Haladást. A tavaszi induláshoz azonban szükség volt egy 55 milliós adománygyűjtásre, ami három nap alatt sikerült, és ebben nagy szerepet vállalt Schäfer András szombathelyi nevelésű, jelenleg Berlinben játszó válogatott labdarúgó is. A történeteket ebben Megmentették a Haladás futballcsapatot az adományozók, összegyűjtötték a szükséges 56 millió forintot 2024. December 31. 16:09 és ebben a cikkünkben
Egy százaléknyi tulajdonrészt vásárol névértéken a Haladásban Schäfer András válogatott focista January 24. 07:32 foglaltuk össze.
A továbbiakban Keringer Zsolt interjúját szemlézzük.
Az önkormányzat, mint főtulajdonos révén a csapatnak van egy alapköltségvetése, és így el tudják kezdeni a csapatépítést. Fiatal, szombathelyi kötődésű játékosok érkeztek a HVSE utánpótlásából, valamint több olyan futballistájuk is van, akik az Illés Akadémián nevelkedtek.
Egy olyan keretet akarnak kialakítani, amellyel megtarthatják az NB III-as tagságukat.
Többen is ingyen dolgoznak a Haliért, Keringer Zsolt is társadalmi munkában vállalta az ügyvezetői feladatokat, és sokan vannak, akik nagyon minimális fizetést kapnak.
Keresik Szombathelyről vagy a térségből azokat a vállalkozókat, akik elhivatottak a Hali irányába és tudnak, akarnak segíteni, mert minél gyorsabban ki kell alakítaniuk a gazdasági stabilitást.
Azt szeretnék, ha a csapat a Rohonci úti stadionban játszhatna tavasszal, remélik, hogy minden rendben lesz.
Tavaly év végén szinte az ország minden tájáról érkeztek felajánlások, a Honvéd, a Kecskemét, a Ferencváros, az Újpest, a Diósgyőr vagy éppen a ZTE szurkolói is adományoztak, de kapott telefonokat Angliából, Erdélyből, Lengyelországból, Németországból, rengetegen megmozdultak a Haladásért.
Schäfer Andrásnak pedig örökké hálásak lesznek, hiszen, ha nincs az ő nagyvonalúsága, akkor most már nem is beszélhetnének a Haladásról.
Nem tudja az okát, a klub korábbi ikonikus játékosai közül voltak, akik egyetlen fillért sem ajánlottak fel. Ők senkit nem kerestek meg, senkinek nem könyörögtek, mindenkinek a lelkiismeretére bízták, hogy segít vagy sem.
Az már biztos, hogy a Haladás stadionban lesz Schäfer-szektor. Azt kell még kitalálniuk a szurkolókkal közösen, hogy melyik szektor viselje majd a nevét.
Az új edző
Megtalálták a Haladás új vezetőedzőjét
January
10.
08:38
múltjának ez a része, amiben hónapokig volt előzetes letartóztatásban és jelenleg is eljárás folyik ellene. számára is később derült ki, de az ártatlanság vélelme szerinte ebben a helyzetben is nagyon lényeges. Azt azonban érdemes tisztázni, hogy a jelenlegi munkáját teljes mértékben el tudja látni és rendelkezik osztrák, valamint magyar erkölcsi bizonyítvánnyal.
A csapatnak nincs B-terve, mindenáron kiharcolják a bennmaradást. Jancsó András visszatért a Haladáshoz, továbbra is itt van Szakály Attila, valamint Rózsa Dániel volt válogatott kapus is visszatért, akik rutinjukkal, tapasztalatukkal képesek lehetnek arra, hogy ennek a fiatal, mindenre elszánt csapatnak az élére álljanak - mondta Keringer Zsolt a csakfoci.hu-nak adott interjújában.