2023. február 23-án 1 óra 49 perckor érkezett bejelentés a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy egy helyi nő gyalogol hálóingben Tornyiszentmiklóson a Petőfi utcában, és erősen vérzik a hasa.
A rendőrök azonnal a helyszínre mentek és mentőt hívtak a 70 éves asszonynak, akinek szúrt és vágott sérülései voltak – írják a police.hu-n.
A nyomozók rövid időn belül kiderítették, hogy a Tornyiszentmiklóson élő szlovén nő összeveszett szintén szlovén párjával a házuk közelében lévő erdős területen. Majd az 56 éves férfi többször arcon ütötte, és megkéselte az idős nőt, aki a bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedett.
Az egyenruhások az 56 éves férfit elfogták, és előállították a Lenti Rendőrkapitányságra, ahol életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásának indítványozását.