Gál Pál Zoltán hozzátette, hogy a szövetség a társszervezetekkel és a turisztikai ügynökséggel közösen szabályrendszert alkotott a fokozatos újraindítás biztonsága érdekében.
Gál Pál Zoltán az MTI-nek úgy fogalmazott, a teljes ágazatra jellemző lehet a szigorú szabályozás, az újraindulás csak fokozatosan és bizonyos feltételek mellett jöhet létre biztonságosan.
Arra készülnek, hogy hasonló keretek mellett fogadhatnak vendégeket az éttermek, mint a novemberi szigorításokat megelőzően, távolságtartással, fertőtlenítéssel, kötelező maszkviseléssel, a személyes kontaktok minimalizálásával.
Arról is beszélt, hogy a hosszabb távú kilábalás érdekében a szövetség olyan újraindítási rendszert készített elő, ami biztosítja a versenyképességet a munkaerő főbb piacaival szemben, hogy ne induljanak el ismét tömegesen az első adandó alkalommal az osztrák, német, vagy olasz versenytársakhoz. Ehhez javasolták egyebek mellett az ágazati bértámogatás folytatását és az adókedvezmények meghosszabbítását, illetve a 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulás átmeneti felfüggesztését.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!