Félpályán halad a forgalom.
Két autó ütközött ma 12 óra előtt tíz perccel a 88-as főút 5. kilométerénél, Sárvár térségében. A balesetnek sérültje is van. A járműforgalom – a helyszínelés és a műszaki mentés idején – rendőri forgalomirányítás mellett, félpályán halad a főút balesettel érintett szakaszán.
A közlekedőknek félpályás útlezárásra kell számítaniuk a 88-as számú főúton, Vas megyében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!