Olvasónk jelentette, hogy több szemtanúja is volt annak a balesetnek, ami ma délután történt Szombathelyen, a Váci Mihály utcában. Mivel a történtekre mindkét sofőr máshogy emlékszik, nagy szükség lenne az ő vallomásukra, ehelyett viszont mindenki elment a helyszínről.
Ami biztos, az az, hogy egy Seat egy Audi hátuljába rohant, és alaposan összetört mindkét autó. Az előzmények viszont egyelőre nem egyértelműek.
A Seat vezetőjének elmondása szerint az Audi vezetője azt akarta megtorolni egy "büntető fékezéssel", hogy a seatos a Paragvári utcában átengedett egy gyalogost és ezzel feltartotta a siető audist, aki már akkor is heves kézmozdulatokkal és dudálással jelezte a nemtetszését. A Váci Mihály utcába fordulva a gyalogátkelőhelyen megelőzte a Seatot az Audi, majd a sofőr hirtelen nyomott egy "satuféket", a Seat emiatt hajtott az Audi hátuljába közvetlenül a gyalogátkelőhely után.
Az Audi vezetőjének elmondása szerint ő elkezdte előzni a lassan haladó Seatot, de a Seat vezetőjének ez nem tetszett és hirtelen gyorsítani kezdett miközben az Audi már előzésben volt. Az Audi emiatt még jobban gyorsított, majd miután megelőzte a Seatot, enyhén lassított, a Seat viszont nem fékezett és az Audi hátuljának ütközött.
A balesetben nem sérült meg senki, de a körülményeket a rendőrségi vizsgálat fogja tisztázni.