Vádat emelt a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség azzal az 56 éves karateedzővel szemben, aki július 11-én úgy felrúgott egy hétéves kisfiút a szolnoki kalandparkban, hogy a gyermek a levegőben megpördülve a feje tetejére esett – tudta meg a 24.hu.
Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője a lapnak elmondta, hogy az ügyészség két és fél év börtönt és három év közügyektől eltiltást kért a férfire, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, arra az esetre, ha már az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról is.
A vádiratban az szerepel, hogy a fiú az egyensúlyát elveszítve a levegőben megpördült, és előbb bal kezét, majd a fejét is beütötte a futópályába, ahonnan kissé visszapattant, majd végül a bal oldalára esett. Ezután az edző azt mondta neki, hogy
"hisztizzél, hisztizzél, ahogy a kislányok szoktak",
majd felrántotta a síró gyereket, és egy vizes palackból többször is a kisfiú arcába locsolta a vizet miközben azt mondta, hogy "Mi van, kislány vagy? Sírjál!", majd a fejét hátra hajtva arra is vizet öntött.