Fotókon a meggyeskovácsi cserbenhagyásos baleset

Két fát is kitört a szemből érkező miatt árokba hajtó Mercedes teherszállító Meggyeskovácsi közelében.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Két fát is kitört egy teherautó Meggyeskovácsinál, miután áttért a sávjába egy autó 2022. May 13. 13:33 cserbenhagyásos baleset történt pénteken dél környékén Meggyeskovácsi és Ikervár között. Meggyeskovácsi irányába tartott egy Mercedes teherjármű, amikor az egyenes szakaszon egy eddig ismeretlen jármű áttért a sávjába.

TM/Nyugat.hu
TM/Nyugat.hu

Ő emiatt villogtatással és dudálással jelzett a szemből érkezőnek, illetve lehúzódott a padkára, hogy elkerülje a frontális ütközést. A másik jármű vezetője visszahúzta a kormányt és elhajtott – a balesetet szenvedett vezető elbeszélése alapján.

TM/Nyugat.hu

A padkáról a sofőr már nem tudta visszakormányozni a Mercedest, ami letért az útról a menetirány szerinti jobb oldalon, majd kidöntött két vastagabb törzsű fát, végül egy harmadiknak ütközve állt meg.

TM/Nyugat.hu
TM/Nyugat.hu

A teherjármű vezetőjét a kézfején és a lábán sebesítették meg a szilánkok. A mentők a helyszínen ellátták a sebeket és nem szállították kórházba.

TM/Nyugat.hu
TM/Nyugat.hu

A rendőrség megkezdte az adatgyűjtést a másik járművel és annak vezetőjével kapcsolatban.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló