Két-háromezer egészségügyi dolgozót meneszthetnek október végéig

Azokat, akik szeptember közepéig nem vették fel a számukra kötelezővé tett koronavírus elleni oltást.

Hivatalos adatok még nincsenek arról, hány egészségügyi dolgozót érinthetnek az elbocsátások, de Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke az RTL Híradónak azt mondta: úgy értesült, hogy a nagyobb intézmények 15-80 dolgozót is elvesztenek emiatt.

Ez nagyjából kétszáz kórházzal számolva a legjobb esetben is háromezer fő körül mozog. Korábban Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter arról beszélt, hogy az orvosok és egészségügyi dolgozók „szinte kivétel nélkül” felvették már a védőoltást – idézi fel a Híradó. Novák ekkor azt mondta, az ellátás nincsen veszélyben, és ezt nyilatkozta most az Emberi Erőforrások Minisztériuma is.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke, Balogh Zoltán szerint azonban  a néhány százaléknyi oltatlan egészségügyi dolgozó kiesése is gondot jelenthet. A legtöbb érintett ugyanis szakdolgozó: például ápoló, asszisztens, beteghordó, vagy műtős. Ezeken a területeken már most sincsen elég ember - írja az atv.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet