Ezen a kérdésen filozofálhatunk egy jóízűt, miközben nézegetjük a hétvégén készült két képgalériát - az egyik az egészségnapon, a másik a Family Center autókiállításán készült.
A Savaria Plaza adott otthont a Fitt Mix fantázianevű rendezvénynek, ami a sportos életmódra hivatott buzdítani a sportos szerelésben összegyűlteket (bár őket már aligha kellett). A délelőt tíztől kora estig tartó rendezvény ugyan kevesebb érdeklődőt vonzott mint a tavalyi hasonló program, a lelkes és túlmozgásos emberek így is ellepték a helyszínt, és boldogan verejtékeztek a csoportos testnevelés órákra. Edzéshaknit ezúttal Czanik Balázs és Katus Attila jött tartani.
Szombathely másik végpontjában mindeközben autókat állítottak ki a Family Center parkolójában, ahol márkaszervizek mutatkoztak be, állapotot mértek fel, kvízt játszattak, sőt, még szélvédőt is minősítettek. A csúcsot az amerikai autók felvonulós randevúja jelentette.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!