Megsérült két, olajtermékeket szállító orosz teherhajó a rossz időjárás miatt az orosz szárazföld és az elcsatolt Krím közötti Kercsi-szorosban, és segítséget kértek – közölte vasárnap az orosz katasztrófavédelmi minisztérium a Reuters jelentése szerint.
A megrongálódott és zátonyra futott Volgoneft 212 tartályhajó fedélzetén 13 ember tartózkodott, egy másik hajón, a Volgoneft 239-en pedig 14-en sodródtak, miután megsérült. A minisztérium szerint több mint 50 embert küldtek a helyszínre, illetve bevetettek több járművet, köztük egy Mi-8-as helikoptert és egy mentő vontatóhajót is.
„A szivárgásról szóló információk tisztázása folyamatban van” – közölte a minisztérium. Az orosz Kommerszant című újság arról számolt be, hogy a Volgoneft 212 tanker mintegy 4300 tonna fűtőolajat szállított. A Kercsi-szorosban erős viharos szél és akár 7-es erősségű tengeri hullámzás figyelhető meg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!