Két szombathelyi sorompótörőt is elkapott a rendőrség

Vádemelési javaslattal az ügyészség elé kerültek az ügyek.

Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről - közölte csütörtökön a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Mint írták, egy férfi járműszerelvénnyel közlekedett 2024. július 8-án, egy másik, külföldi sofőr pedig autószállító trélerrel haladt 2023. július 21-én a 86-os főút Szombathelyt elkerülő szakaszán. Mindketten későn észlelték a vasúti fénysorompó tilos jelzését, ezért keresztülhajtottak a vasúti átjárón és járműveikkel letörték a sorompó egyik csapórúdját. Egyikük észlelte is ezt, megállt, a letört rudat félretette, majd továbbhajtott. A másik, külföldi gépkocsivezetőt a mögötte haladó ismerőse értesítette a történtekről.

A két sofőrt a rendőrök azonosították és gyanúsítottként kihallgatták. Mindketten elismerték cselekményüket.

Velük szemben a vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt folytatott büntetőeljárást a Szombathelyi Rendőrkapitányság.

A szükséges eljárási cselekményeket a Közlekedésrendészeti Osztály elvégezte és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a napokban az ügyészségnek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló