Közeledik az év egyik legnagyobb megmérettetése a felnőtt magyar kick-box válogatott, így a Controll Se sportolói számára is november 02., és 10. között.
Az Európa-bajnokságon népes mezőny várható, az előzetes nevezések alapján 41 ország 982 versenyzője 1133 nevezéssel lép küzdőtérre.
A Szombathelyi kick-boxolók ezúttal Szmolek Emanuel révén light és kicklight kategóriában, Bárdosi Sándor személyében pedig full-contactban lesznek érdekeltek.
Az Athénban megrendezendő nemzetközi sporteseményre már régóta folyik a felkészülés, a fiúk már nyár óta tudatosan edzenek, utána a válogatottak nagy része a tatai edzőtáborban tréningezett az indulás előtt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!