Két embert öltek meg Tatabányán

Ma reggel fél hatkor találták meg az egyik, fél kilenckor a másik holttestet.

Vasárnap reggel 5 óra 30 perc körül Tatabányán, a Győri úton holtan találtak egy férfit, aki az elsődleges orvosszakértői vélemény alapján a férfi bűncselekmény áldozata lett.

Forrás: police.hu

8 óra 35 perckor érkezett a bejelentés, hogy Tatabányán a Reguly Antal téren is holtan találtak egy férfit a gyors vizsgálat szerint az 56 éves férfi szintén bűncselekmény áldozata lett. A rendőrök szakértők bevonásával a helyszíni szemlét megkezdték, a nyomozók emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen.

A nyomozók vizsgálják a két bűncselekmény közötti összefüggést.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló