Kezdődik a szombathelyi Fürdő utcai gyalogoshíd felújítása

Egy hónapig tart a munka.

A SZOVA Nonprofit Zrt. szeptember 12-én, hétfőn reggel megkezdi a Fürdő utcai gyalogoshíd felújítását - közölte szerda délelőtt a SZOVA.

A munkálatok a tervek szerint egy hónapig tartanak, mivel a szerkezet az elmúlt évek során annyira rossz állapotba került, hogy a híd teljes padozatát, illetve az azt tartó fémszerkezetét is cserélni, kezelni kell. Az átmenő gyalogos és kerékpáros forgalom ezért lezárásra kerül.

A lakosság megértését és türelmét előre is köszönjük - tette hozzá a társaság.

Mészáros D. Zsolt

A felújítást egy hónappal ezelőtt jelentette be Közel 7 millió forintból újítanak fel két hidat Szombathelyen 2022. August 09. 13:39 Horváth Attila szombathelyi alpolgármester.

Az akkori sajtótájékoztatóból az derült ki, hogy a padozat cseréje 4,6 millió forintba kerül majd.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Közel 7 millió forintból újítanak fel két hidat Szombathelyen

Sikerült részben áthidalni a pénzügyi gondokat.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Csak Szombathely