Az erős kézfogás erős szívet jelenthet

Ezt mondja egy új kutatás.

"A szívnagyobbodás, ami tulajdonképpen a szív izomzatának az átalakulása, egy olyan kóros elváltozás, ami gyengébb szívet eredményezhet, és főként idősebbeknél jelentkezik" - magyarázza a bostoni belgyógyász Dr. Sebastian Beyer, a friss kutatás vezetője. A kutatásé, ami arra jutott: a gyengébb kézszorítás a későbbiekben jelentkező szív- és érrendszeri megbetegedés jelzése is lehet.

Több mint négyezer brit felnőttet (vagyis az ő kézfogásukat) vizsgálták a kutatásban 40 és 69 év között, egy úgynevezett hidraulikus kézi dinamométerrel, miközben kardiovaszkuláris mágneses rezonancia vizsgálattal megfigyelték a szívfunkciójukat, így jött ki a fenti eredmény, miszerint érdemes figyelni

a tenyér erejére.

Egyébként ez eddig is közszájon forgott, de ez az első kutatás, ami direkt kapcsolatot talált a kézfogás és a szívizom között.

A vizsgálat abban persze nem hozott változást, hogy mit tanácsolnak a szakemberek a szív egészségének megőrzéséhez: együnk egészségesen és kiegyensúlyozottan, végezzünk testmozgást, aludjunk elégségesen, és tartsuk kordában a stresszt olyan dolgokkal, mint mondjuk a meditáció vagy a tudatos önmegfigyelés.

( CNN)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód