„Ki ül a bigán?” – a karnevál egykori legnagyobb kérdése ma már senkit sem érdekel?

Avagy hogyan tűntek el a híres emberek a karneváli szekérről. Római császár helyett már inkább civil integet.

„Na, ki ül idén a bigán?” – egykor ez volt a Savaria Történelmi Karnevál egyik legizgalmasabb kérdése. A római harci szekér nemcsak a felvonulás élén haladt, de valóságos szimbóluma lett annak, ki is a „karnevál arca”. Évről évre figyeltük, vajon híres színész, városvezető, sportoló vagy kultúrceleb integet majd római tógában a tömegnek. Aztán egyszer csak a biga „üres” lett. Vagyis inkább: átlagemberek kezébe került.

Mi történt a hírességekkel? Miért lett ennyire civil a karnevál élén haladó szekér? És vajon jobb így?

Csütörtöktől vasárnapig újra felpezsdül Szombathely belvárosa: jön a Savaria Történelmi Karnevál. A rendezvény, amely mára az ország egyik legnagyobb múltidéző fesztiváljává nőtte ki magát, több mint hat évtizedes múltra tekint vissza.

Az „újkori” karnevál elődje 1961-ben indult: akkor még 13 különböző történelmi korszakot jelenítettek meg a menetben, a város apraja-nagyja római, középkori és barokk kosztümökbe öltözve ünnepelt. A felvonulás olyan népszerű volt, hogy a városvezetés 1969 után ötévente akarta megrendezni, de a terv végül fiókban maradt.

A 2000-es évek elején azonban újraindult a karnevál, és hamar hatalmas közönséget vonzott: ma már évente 100–120 ezer látogatót számlál, és több napra igazi időutazássá változtatja a várost.

A programok kavalkádjában minden korosztály talál magának valamit: világzenei koncertek, artisták, gyermekfoglalkozások, történelmi bemutatók, kézműves vásár, gasztrosétány, borok utcája és természetesen a jelmezes felvonulás. Ez utóbbi a karnevál fénypontja: péntek és szombat este közel ezer korhű ruhába öltözött szereplő vonul végig a belvároson fáklyafényben, dobpergés és légiós kiáltások kíséretében.

De álljunk csak meg egy pillanatra!

Dávid Ibolya a hintó és a menet élén

Régebben nem csak a menet, hanem annak vezetője is külön attrakció volt. Mert ott volt a biga – az a díszes, kétkerekű római harci szekér, amelynek fedélzetén egy-egy híres ember integetett a népnek. Ez volt a karnevál csúcsmomentuma: ki lesz az idei „Claudius császár”?

Jordán Tamás és Hankó-Faragó Miklós

Az első bigás szerepet az akkori fideszes polgármester, Szabó Gábor vállalta, aki Claudius császárként vonult végig a városon. Akkortájt még politikus-nagyágyúk is utaztak a karnevál harci bigáján, több éven át volt díszutasa a római ifjak kedvelt járművének például Dávid Ibolya, de több alkalommal is mögöttük integetett Hende Csaba, akkor még épp MDF-es államtitkárként. De bigázott Hankó-Faragó Miklós is, volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő is (a Horn kormány idején igazságügyi államtitkár). Amikor Ipkovich György átvette a városvezetést, már nem élt ezzel a lehetőséggel – így a stafétabot egy újabb közszereplőhöz, Jordán Tamáshoz, a Weöres Sándor Színház akkori igazgatójához került. Jordán több mint tíz éven keresztül alakította Claudiust, sőt, ikonikus figurája lett a karneválnak – ötvözve a római méltóságot egy kis szombathelyi lazasággal.

Hogy miért jobb egy színházi direktor mint politikus a bigán? Így is van dráma, de nem a helyi politikai játszmák miatt.

Az olimpiai bajnok Pars Krisztián
Bonyhádi Zoltán

Aztán jött a 2019-es év – és vele a csend. A covid járvány két évre elnémította a fáklyákat, kihűlt a borospohár, elmaradt a menet. Amikor végre újra elstartolhatott a karnevál, a bigán már nem a megszokott hírességek álltak, hanem inkább „egyszerű” civilek.

2018-ban a Dobó SE kalapácsvetőjét, Halász Bencét is a szekérről ünnepelte Savaria népe
Nagy Zoli

Szabó Tibor, a színház új igazgatója ugyan visszahozta Claudiust, de újabban inkább újra a civil szekérkapitányoké lett a terep. Úgy tűnik, véget ért a „híres emberek a bigán” korszaka.

És talán ez nem is baj.

Szabó Tibor tavaly is ott volt a bigán
Mészáros D. Zsolt

Merthogy hiába volt látványos, ha egyesek szerint a biga túl közel került a politikához. Voltak, akik szerint nem szerencsés, ha egy aktív városvezető vagy politikai szereplő tógában áll a reflektorfényben – még ha római császárként is. Így szép lassan kikopott ez a szerep, és a biga elvesztette „celebfaktora” fényét.

Persze lehet úgy is nézni, hogy így végre a közösségé lett a karnevál: a bigán ma már nem hatalom, hanem élmény van. Egy civil integet a barátainak, a családjának – és nem kell azon vitatkozni, hogy vajon melyik párt embere „lovagol be a városba”.

Már inkább a civileké a biga
Mészáros D. Zsolt

De az is lehet, hogy csak eljött az ideje annak, hogy ne „valakik”, hanem bárkik vezessék a karnevált.

És ki tudja – lehet, hogy jövőre épp Ön lesz a bigán?

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Savaria Karnevál 2025