Ahogy arról lapunk is beszámolt, Felgyújtotta magát egy férfi a veszprémi kormányhivatalban 2022. January 31. 17:41 egy férfi hétfőn délután gyúlékony anyaggal lelocsolta és felgyújtotta magát a Veszprém Megyei Kormányhivatal járási hivatalának épületében. Az áldozat életét vesztette, az emberek kimenekültek az épületből a tűz és a füst elől, más áldozat szerencsére nem volt.
A Blikk most azt írja, hogy P. Lajos egy szokatlanul nagy összegű bírság miatt dönthetett úgy, hogy véget vet az életének. A férfi feleségét a rendőrök kedden kihallgatták.
A 74 éves férfi Vilonyán élt a feleségével, gyermekeikkel és kutyáikkal, néhány hete pedig az egyik állat rátámadt egy helybéli nőre. A nő feljelentést tett, a hatóságok megvizsgálták a kutyát, és kiderült, hogy az állatban nem volt chipelve, illetve oltásai sem voltak rendben.
Ezek miatt pedig komoly pénzbüntetést kapott a férfi. A helyiek úgy tudják, másfél milliót kellett volna kifizetnie, de ezt nem tudta megtenni, mivel mindössze havi 30 ezer forintból élt.
Szemtanúk azt is elmondták, hogy nemsokkal a tragédia előtt egy benzines kannával a kezében sétált a férfi, tehát minden bizonnyal készült a tettére. A rendőrség közveszélyokozás miatt indított büntetőeljárást, amit P. Lajos halála miatt vélhetően rövidesen meg is fognak szüntetni.
Frissítés:
A Telex megkereste a Veszprém Megyei Kormányhivatalt az ügy kapcsán és kiderült, hogy nem 1,5 millió forintos büntetést kapott a férfi.
Az igaz, hogy két kutyája miatt bírságolták meg, mert miután megtámadtak valakit, kiderült, hogy nem voltak beoltva veszettség ellen és „elektronikus azonosító transzponderrel sem rendelkeztek”.
Viszont a kiszabható legkisebb, kétszer 15 ezer forintos bírság megfizetésére kötelezte a hatóság a férfit, aki a határozatban tájékoztatást is kapott a részletfizetési lehetőségről.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja akár mobilról is a 116-123 lelki elsősegély telefonszámot.
(díjmentesen hívható éjjel-nappal, az ország egész területéről)
Az Alapítvány az öngyilkosság ellen honlapján, ide kattintva további információ található.