Valami nagy dolog készül a söptei ipari parkban

A hányatatott sorsú terület ügye végre rendeződni látszik, a Magyar Közlöny hétfői számában Orbán Viktor aláírásával jelent meg a rendelet: a Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a terület fejlesztését.

2015-ben érkezett először komolyan vehető hír arról, hogy nemzetközi cég költözne Lesz vagy nem lesz autógyár a szombathelyi északi ipari területen? 2015. April 03. 08:03 az addig kihasználatlan söptei ipari parkba. Az indiai TATA autógyár azonban mégsem épített üzemet Vas megyében – állítólag azért, mert az információ idő előtt kiszivárgott. Azóta ügyesebben titkolóznak az illetékesek. Nemrég újra szárnyra kelt a pletyka, hogy egy multi kinézte magának a telket, ám egyelőre ennél konkrétabb információ nincs ezzel kapcsolatban – sőt, eddig még az sem volt biztos, hogy igaz-e a hír.

A tegnapi kormányhatározatból viszont már bátran következtethetünk arra, hogy „valami” biztosan lesz a söptei ipari parkban. Mi másért nyilvánította volna

nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé

a kormány. A lépés egyelőre inkább gesztusértékű. Annyit jelent, hogy az esetleges beruházásokhoz, fejlesztésekhez kapcsolódó hatósági, engedélyeztetési eljárások gördülékenyebben haladnak.

Két önkormányzati ciklussal ezelőttre nyúlik vissza a söptei ipari park története. Szombathely szocialista vezetésű képviselő-testülete 2007-08 fordulóján adott kölcsönt Söptének, hogy közösen megvegyék és hasznosítják a 600 hektáros területet.

Ezután – főleg a 2008 második felében kitört gazdasági válság miatt – sokáig nem történt semmi, pár év alatt az is nyilvánvaló lett, hogy Söpte nem képes visszafizetni a kölcsönt. Az akkor már fideszes vezetésű önkormányzat 2013-ban úgy döntött, hogy perre viszi a dolgot továbbá javasolta, hogy a falu olvadjon be Szombathelybe Söpte legyen Szombathely városrésze! 2013. May 02. 17:30 .

Mondani sem kell, hogy ez az ajánlat nem aratott osztatlan sikert Söptén. A 2014 őszén felálló új szombathelyi önkormányzat már békülékenyebb hangot ütött meg Kritizálták és akadályozták, most dicsekednek vele 2014. May 09. 16:22 . A város elállt ugyan a pertől de a faluban nem enyhültek a feszültségek, mert egyes vélemények szerint a szombathelyi fideszes képviselők egy része kitartó nyomás alatt tartotta a söptei önkormányzatot. Ez oda vezetett, hogy feloszlatta magát a képviselő-testület Feloszlatta magát a söptei képviselő-testület 2015. December 08. 10:11 . Az idén április 3-án megtartott időközi választáson azonban a régi polgármestert választották újra Hiába volt a lázadás, a régi polgármestert választották újra Söptén 2016. April 04. 11:16 Söptén. Kíváncsian várjuk, hogy hogyan folytatódik a történet!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet