Kiesési rangadót nyert az SZKKA a Vasas ellen

Méghozzá idegenben, ami szép teljesítmény.

Szombaton délután fontos idegenbeli rangadót játszott a közvetlen rivális Vasas vendégeként a Hungast SZKKA NB I-es csapata. A mérkőzés első támadásából Stosics pókhálózta ki a felső sarkot, majd Gorilszka és Csire is betalált. Már az első percektől igazán paprikás hangulat uralkodott a csarnokban, szurkolóinkkal a hátunk mögött úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy egy ilyen fontos rangadót kell, Csire harmadik góljával 5-2-re vezettünk. Tomasevics védései is kellettek, hogy emberhátrányban is növeljük az előnyünket, Pődör hetesével már négy volt az előnyünk, 4-8. Elszánt és koncentrált játékot mutattunk, a 15. percben 7-12-nél időt kért a Vasas. A rövid szünet után elkezdtek zárkózni a hazaiak, Pődör Zoltán vezetőedző időkéréssel próbálta megtörni a lendületüket, 11-14. A szünetig tovább csökkent a különbség, 15-17 volt az állás – írja a klub honlapja.

SZKKA-Vasas
szombathelyikezilabda.hu

A második játékrész elején előbb egyenlített, majd a meccsen először a vezetést is átvette a Vasas, 19-18-nál rögtön időt kért Pődör Zoltán. Felváltva estek a gólok, mindig volt válasz a bekapott találatokra, 25-25-öt mutatott az eredményjelző negyedórával a vége előtt.

Az utolsó tíz percbe kétgólos hazai előnnyel ment bele a csapat, de Pődör és Csire góljaival tudtak fordítani, 31-32-nél időt kért a Vasas. A végjátékban hatalmasat harcoltak, újra összeállt a védekezés, az utolsó két percben pedig emberhátrányban is higgadtak tudtak maradni.

Elképesztő izgalmak maradtak az utolsó pillanatokra, de Stosics gólja tíz másodperccel a vége előtt végleg eldöntött mindent. Hatalmas küzdelemben két góllal legyőztük idegenben a Vasast és életben tartottuk bennmaradási álmainkat. Köszönjük Szurkolóinknak, hogy elkísérték és rendületlenül biztatták a csapatot! – zárta összefoglalóját a klub.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport