Elhúzott a Fidesztől a Tisza Párt, kilenc százalékponttal vezet

A Fidesz tartja magát, de sok kormánypárti szavazó bizonytalanodott el tavaly.

A kormánypártok támogatóinak száma a kegyelmi botrány után nem igazán változott, de az események érezhetően bizonytalanabbá tették a Fidesz-KDNP bázisát - írja legújabb elemzésében az IDEA Intézet.

Ez azzal járt, hogy a párt támogatottsága a biztos szavazók körében 7 százalékponttal csökkent az előző év hasonló időszakához képest. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy 2025 legelején minden harmadik felnőtt a Tisza Pártot támogatta, és a felnőtt népesség bő negyede volt a Fidesz-KDNP szavazója.

A kormánypárt támogatottsága jelenleg a teljes népességen belül megegyezik az egy évvel korábban mért szinttel (26 százalék), de a biztos szavazók körében 7 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban (most 36 százalék, egy évvel ezelőtt 43 százalék).

Forrás: Facebook / IDEA Intézet

A Tisza Párt eközben a teljes népesség körében 33 százalékot ért el idén januárban, a biztos szavazóknál pedig 45 százalékot. Ami azt jelenti, hogy a Tisza 9 százalékponttal húzott el a Fidesztől a biztos szavazók körében.

A kutatás szerint most a Mi Hazánk és a DK is elérné a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos parlamenti küszöböt, de rajtuk kívül más párt nem jutna be az országgyűlésbe.

Módszertan

Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2024. december 31. és 2025. január 10. között vette fel online kitölthető kérdőív segítségével. A vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére iskolai végzettség, életkor, nem, településtípus és régió tekintetében. A teljes magyar weben és a közösségi médiában történő adatfelvétel lekérdező szoftverrel, önkitöltős online kérdőíven keresztül (CAWI) történt. Súlyozás során a különböző internet- és közösségi oldal felhasználási szokások kontrollálásra kerülnek, kiegészítve ezzel a reprezentativitást biztosító súlyozási eljárásokat. A 1500 fős minta hibahatára az alapmegoszlások esetében legfeljebb ±2,3 százalékpont.]

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet