Tél, hó, hideg: Hát nem erre vágyott a kedves olvasó nyáron, amikor a Balaton parton kornyadozott langyos dobozos sör mellett és várt a mirelitből olvasztott hússal tömött hamburgerére? A tél csodás, nézzék csak, milyen szép alakzatokat hagy mögött a hideg az aszfalton.
Micsoda lyukak, micsoda gödrök, micsoda fekete lyukak.
A jelenség - kedves gyerekek - abból fakad, hogy a napközben megolvadó hó latyakká, majd vízzé változik. Ez lassan beszivárog a felrepedezett úttestbe este pedig megfagy. A jég azonban, hogy vinné el a fene, nagyobb helyet foglal, mint a víz. A nyújtózkodó jég molekulák pedig szétnyomják az aszfaltot.
Megannyi kis kacsaúsztató a boldog kiskacsáknak, beültethető virágágyás a kis kertészeknek és tengelytörő tankcsapda a sofőrnek.
Tavaly nem igazán volt kemény a tél, hó is alig esett. Viszont most kaptunk mindent, havat, hideget, jeget. Törik is az aszfalt mint ropi a hétvégi traccspartikon. Ha nagy kátyút lát ne fogja vissza magát! Értesítsen minket fotóval, pontos helyleírással és máris megírjuk, hol kátyúsodott el a rendszer.
Szombathely idén egy milliárd forintot szán útfelújításra, bár ez a kátyúmentesítést nem foglalja magában. Korábban a kátyúkat a SZOVA egy külön erre elkülönített alapból tömte be.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!