Az volt bennünk, hogy mindent bele kell adni

Király Gábor szerint a siker kulcsa a minőségi munka és a hitelesség.

Az elmúlt hetek hírei főleg a magyar válogatottról és az Európa-bajnokságról szóltak. Mind a hazai, mind pedig a külföldi sajtó rengeteg foglalkozott az Eb történetének korelnökével, a mackónadrágos kapussal, aki még a többi ország szurkolóinak a szívébe is belopta magát szerénységével és futball iránti alázatával.

Király Gáborral a múlt héten beszélgettünk az Európa-bajnokság, a budapesti- és a szombathelyi ünneplés és rengeteg sajtónyilatkozat után hazai pályán - a Király Sportcentrumban. Mire cikkünk megjelenik, már a Balatonon nyaral családjával.

A babonák összegyűjtésére egy könyv is kevés volna

Nagyon fáradt?

Még nem igazán sikerült kipihennem magam. Mióta megérkeztünk folyamatosan keres a média. De hát ennek van most itt az ideje. Ennek ellenére tovább kell dolgozni, ma délutánra már edzést tervezek.

A kapusoké más világ
Vágvölgyi Bálint

Ilyen ficamok gyakran előfordulnak?

És mi a helyzet az ujjával? Elég nagy felhajtás volt körülötte, tényleg eltört?

Hajlik. Ez csak egy félreértés volt, nem tört el, csak kificamodott.

Persze, mérkőzéseken is, ezelőtt például a Haladás edzőtábora alatt történt meg. Ott egy másik ujjam ment ki, de edzettem tovább. Én egyébként a biztonság miatt egy speciális sínt használok az ujjaim körül, hogy ne lehessen sérülés.

Önben soha nem is volt sérüléstől való félelem?

Nem, a pályán sincs soha.

Amit a kapusok sokszor csinálnak, azt sokan nagyon vakmerőnek tartják, és a mezőnyjátékosoktól is gyakran hallani, hogy a kapusoké az egészen másvilág. Ez a kapuból is úgy tűnik?

Igen, ez a pozícióból adódik. Egy kapus másfajta terhelést kap, és itt a pszichikaira gondolok, holott én is egy mérkőzés alatt 5-6 kilométert megteszek, tehát azért a fizikaiból is jut. Ezeket más módon is kell kipihenni, mint egy mondjuk egy csatárnak, szóval valóban igaz, hogy teljesen más egy kapus és egy mezőnyjátékos.

A sokat érő kezek
Vágvölgyi Bálint

Ennek a pszichikai terhelésnek is tudható be az a rengeteg babona, amit hallani önnel kapcsolatban? Mert a szürke mackó mellett még tigrises polóról, kosármezről is lehetett olvasni.

Ezek összegyűjtésére egy könyv sem lenne elég, hiszen az ételektől elkezdve a ruházaton át minden mindennel kapcsolatban van. De valamilyen apró babonája minden embernek van, a kapusoknak talán egy kicsit több.

És a mackónadrágos őrülethez mit szólt? 30 fokban mindenki abban dolgozott.

Hát az valóban egy őrület volt, de én sajnos több ezer kilométerről nem érezhettem át teljesen. De a képeket és felvételeket láttam és nagyon jó érzés volt.

Sokat beszéltek róla, hogy elkapkodták a saját márkás mackónadrágjait. Itthon elég különleges, hogy egy sportoló így elkezdjen kiépíteni magának egy márkát, amely aztán nagyon jól erősíti az imázsát is. Az Eb-n is így lett igazán különleges, egy egyedi, jópofa dologról könnyen megjegyezhető futballista. Tudatos volt mindez?

Ez igazából a tapasztalatból ered. Külföldön látja az ember, hogy milyen lehetőségekkel lehet élni, és ott meg is teszik. De hát ez így van minden szakmában. Én ennél is azt tartom fontosnak, hogy az ember hiteles legyen. Az, hogy ez most milyen lehetőségeket rejt magában, mit lehet belőle kihozni, az mind munka kérdése.

Külföldön már müködő dolog a saját márka
Vágvölgyi Bálint

Az Eb alatti felhajtást milyen volt megszokni? Más volt ott kint, mint itthon?

Teljesen, ott kint csak a játék és csak a csapat volt a fontos, a feladatunkkal foglalkoztunk. Itthon viszont egészen más volt, többször beszéltük, hogy furcsa belegondolni, hogy mi ott kint szerepelünk, a dolgunkat végezzünk, itthon pedig ünnepelnek minket. Ebből valamennyit azért éreztünk, mert több ezer szurkoló volt kint - és ez nagyon fontos volt számunkra!

A külföldi szurkolók körében is nagyon kedvelt és népszerű lett, ebből érzékelt valamit?

Nem igazán. Örülök, hogy jó volt rólam a véleményük, de ez nem változtat semmin. Tudom mi a feladatom, hogy mit kell még elvégeznem.

Minőségi munka a minőségi pályákon

Rengetegen kimentek, rengetegen szurkoltak itthon, volt valamilyen megfelelési kényszer?

Bennünk az volt, hogy mindent bele kell adni, hogy ne legyen hiányérzetünk. Mindegy, hogy mi az eredmény, de úgy jöjjünk le a pályáról, hogy mindent megtettünk. De szerencsére elmondhatom, hogy ezt sikerült teljesítenünk, és a mutatott játék is azt mutatja, hogy fejlődtünk.

Ez a fejlődés nagy részben Bernd Storcknak és az ő német precizitásának is köszönhető. Mit gondol, miért van az, hogy annak idején Lothar Mättheus személyében már volt német szövetségi kapitánya a válogatottnak, mégsem sikerült eddig eljutni?

Mások a körülmények. Nagyon fontos, hogy ha jó pályán edzenek a játékosok, akkor nem azzal kell foglalkozni, hogy a rossz talaj miatt elpattant labdát vissza kell hozni. Minőségi munka van a minőségi pályákon. De ez nem elég, ehhez jó edzők is kellenek, akik tudják a játékosokat vezetni.

Most került a helyére minden puzzle darab. Nem csak a pályák, hanem a táplálkozás, a szállás és minden apróság most állt össze úgy, hogy ez a kis plusz előjött, amivel sikerült kijutnunk.

Nagyon sokáig volt Bundesliga játékos. Ez a professzionalitás, ami most a válogatottnál megvan, az már elérte a német szintet?

Nekünk nem más országokkal kell összehasonlítani magunkat, hanem magunkból és a mi környezetünkből kell kihozni a maximumot - amit szerintem még mindig nem értünk el, de már nagy előrelépés történt. Fontos, hogy nekünk nem Máltával vagy Németországgal kell foglalkoznunk, hanem saját magunkkal.

Saját sportcentruma lelátóján beszélgettünk
Vágvölgyi Bálint

Csak a Haladás

Sikeres nemzetközi karriere volt, és annak idején igazán nagy csapatokkal emlegették a nevét. Volt olyan csapat, ahová nagyon szeretett volna menni?

Nem volt. Én mindig azt vallottam, hogy ha dolgozom, majd jönnek a lehetőségek is. Több, mint 800 mérkőzés van a hátam mögött, mindig olyan csapatok vittek, akiknél számítottak is rám, és ez volt a fontos. Ezért én nem is akartam soha topcsapathoz menni, mert lehet, hogy ott is megragadtam volna, de nekem nem ez volt a célom, én védeni akartam.

Gyerekként sem volt kedvenc külföldi klubja?

Nem, én Haladás játékos akartam lenni és az NB1-ben akartam védeni. Nem gondolkodtam külföldben, mert szerintem mindig ott kell jónak lenned, ahol épp vagy.

Gondolom azért más magyar csapatok is hívták annak idején.

Igen, több fővárosi is.

Meg sem fordult a fejében, hogy eligazoljon?

Nem. Tudtam, hogy itt milyen a környezet, milyenek az emberek, milyenek az edzők. Vas megyében mindig is sok volt a tehetség és jó edzők voltak, olyanok, akik ismerték a játékos szemszögét, tudtam, hogy itt mire vihetem.

Fontosnak tartja, hogy edző mögött legyen játékospályafutás?

Nagyon is, ne csak könyvből tanuljon! Persze vannak kivételek, például Mourinho, aki jelentősebb labdarúgókarrier nélkül lett az egyik legjobb edző. De nézzük meg a többi milliót, akik mögött nincs játékostapasztalat. Fontos, hogy ismerjék a magas szinten előforduló játékhelyzeteket, és tudják, hogy egy-egy szituációnak milyen súlya van.

Volt példaképe?

A Haladás akkori kapusa, Hegedüs Péter. Miatta szerettem volna kapus lenni. De Szarka Zoltánra is mindig felnéztem. Ő kezdett el velem foglalkozni, rengeteg olyan dolgot tanított, amit még ma is használok.

Úgy tudom, a Bon Joviért is rajong.

25 éve Bon Jovit hallgatok a meccsek előtt, megunhatatlan. Volt szerencsém találkozni és egy kicsit beszélgetni is a frontemberrel. Az a munkamánia, az az elhivatottság és profizmus ami jellemzi, az példaértékű.

Bon Jovi és Haladás-már 25 éve
Vágvölgyi Bálint

És akkor most mi jön még? Van egy kapusiskolája és edzői végzettsége, de mégis melyik vonzza jobban? Az edzősködés, vagy inkább irányítaná ezt, amit itt létrehozott?

Mindegyik érdekel, szerencsés vagyok, hogy a futballnak ennyi területébe beleláthattam. De én inkább összefogni szeretném az egyesületet, a kapusiskolát. Ehhez meg vannak itt azok az emberek, akikről tudom, hogy értenek ahhoz, amivel foglalkoznak és jó irányba viszik a gyerekeket is.

Ez szerintem nagyon fontos, hogy legyen egy rendszer, aminek van egy vezetője, és legyen meg a megfelelő irány is. De egyértelmű, hogy ha valaki kapus szeretne lenni és igazán ambícíózus, akkor szívesen segítek neki.

A kisfia például a nyomdokaiba szeretne lépni?

Majd ő eldönti. Én mindenben támogatom, ahogy a kislányomat is. Ez az ő életük, én pedig elfogadom a döntéseiket.

Az nem volt probléma soha, hogy apu messze van?

Nem, tudják, hogy ez a munkámhoz tartozik. Ha pedig nem dolgozom, akkor minden időm a családommal töltöm.

Szombathelyen alapította meg a kapusiskolát, de annak idején a külföldi alapítás felmerült lehetőségként?

Voltak ilyen irányú megkeresések, de én azt mondtam, hogy Szombathelyről indultam, szombathelyi vagyok, számomra csak Szombathely jöhetett szóba.

A sportcentrum épületében rengeteg mez van kiállítva. Az Eb-n is cserélt?

Igen, minden mérkőzésen, nem sokára azok is kikerülnek. De hogy ezek melyik játékosok mezei, az majd meglepetés lesz.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport