Az MLSZ Edzőképző Központja tavaly „Emeljük a szintet” címmel szakmai konferencia sorozatot kezdett, amelynek nyolcadik előadását Szombathelyen rendezték szerdán a Sportházban.
Mintegy 550, már UEFA edzői végzettséggel rendelkező szakember vett részt a licenc-megújító, kreditpont-gyűjtő továbbképzésen. Király Gábor 101-szeres magyar válogatott kapust vendégnek hívták a rendezvényre.
A Haladás sportolója 2014-ben kapta kezébe az A-licences edzői diplomáját. Az év labdarúgójának választott Király az előadáson elmondta: bár még hivatásos labdarúgóként dolgozik, régóta figyel a sport utáni életre is. 2013 óta működteti a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskolát, és a távlati tervei között is az szerepel, hogy kapusok felkészítésével foglalkozzon - adta hírül a kiralygabor.eu oldal.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!