Speciális sportdiagnosztikai és rehabilitációs központtal, szálláslehetőséggel bővült Király Gábor volt Haladás- és válogatott kapus szombathelyi sportcentruma. A több évig tartó fejlesztés utolsó ütemét péntek délelőtt adták át.
Az Újperinten lévő sportlétesítmény fejlesztésének első üteme
2018 év végére lett kész
Egymilliárd forintból fejlesztették Király Gábor újperinti sportlétesítményét
2018.
December
06.
17:48
, az egymilliárdos költség felét a kormány állta.
Akkor épült egy ízületkímélő, UEFA szabványméretű műfüves pálya, ráadásul egy kisebb gyakorló focipálya is tartozik hozzá. Az épület ezer négyzetméter alapterületű, körpanorámás, kétszintes. Földszintjén öltözők, emeletén pedig egy nagy közösségi tér kapott helyet, amely egyaránt szolgál „szülői váróként", valamint az edzések előtt és után a sportolók számára a közösségépítés és a kulturált pihenés helyeként is.
2019. október elején jelent meg kormányhatározat arról, hogy a kormány 4 milliárd 505 millió forinttal támogatja a sportlétesítmény további bővítését. Ennek az eredményét adták át ma.
A 2019 novemberében indult II. ütem során
A sportdiagnosztikai és rehabilitációs központ három szinten, 1800 négyzetméteren épült meg. Prevenciós és egészségmegőrző programok, gyógytorna, speciális sportdiagnosztika kapott itt helyet, a német tapasztalaton alapuló FMR-módszer alapján.
Mozgásszervi betegségek, sportsérülések, a műtétek utáni gyors felépülést segítő korszerű kezelések (többek között: elektroterápia, thermoterápia, manuálterápia, stb.) végezhetőek el a rehabilitációs részlegen.
Az épületben kialakítottak 16 szobát is, amelyek szálláshelyként szolgálnak.
A hivatalos megnyitón Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár, megyei, városi, valamint MLSZ vezetők vettek részt.
A Király Sportcentrum
A Király Sportlétesítmény 20 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit Szombathelyen. A nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező válogatott kapus önerőből hozta létre a sportcentrumot azzal a céllal, hogy az újperinti városrészen élőknek méltó sportolási lehetőséget biztosítson.
Ez a hazai pálya a kezdetektől a Viktória NB I-es női labdarúgócsapatának, a helyi Újperint SC-nek, a Király Sportegyesületnek és jelenleg már a Grundball FC utánpótlás klubnak is otthona. A létesítmény rendszeresen otthont ad nemzetközi mérkőzéseknek, női Európa-bajnoki selejtezőknek, valamint évi nagy rendezvénye az NB I-es csapatoknak kiírt Király Kupa felkészülési torna.