Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Kirúgták az erdélyieket Sárvárról - Ingyen busz Romániába és 5 ezer forint

Száztíz Romániából érkezett magyar, szerződéses munkavállalónak kellett néhány órán belül kiköltözni a munkásszállókról, miután megtudták, elvesztették munkájukat a Flextronics-ban. A munkásokat a Multijob Plus Kft. hozta Magyarországra, az ő irodájuk előtt gyűltek össze. A fejvadászok rendőri védelmet kértek.

Tartós munkát ígértek

A Multijob Plus Kft. sárvári irodáját látszólag nem az örökkévalóságnak készítették. A cégre csak egy ablakba kiragasztott papírlap utal, sehol egy cégtábla, falfestés. Van viszont egy másik tábla:

Kutyával őrzött terület

. Biztos, ami biztos. Itt gyülekeztek haragos munkások szombaton délelőtt. Az indulatok pedig érthetőek. A legtöbben kora reggel tudták meg, hogy megszűnt a munkaviszonyuk és azonnal ki kell költözniük a szállóról. A

jó hí

r pedig az volt, hogy azonnal vissza is viszik őket Romániába, ingyen. Ehhez még 5 ezer forintot is kapnak, kézbe. Az elképedt dolgozók fogták a holmijukat és a Multijob Plus elé vonultak. Az iroda dolgozói meg hívták a rendőrséget. Attrocitásra azonban nem került sor. A munkások keserűen panaszolták a nyugat.hu-nak, hogy augusztusban tartós munkát ígértek nekik. Volt olyan, aki csütörtökön még tesztet is írt, a kiértékelésre azonban már hiába vár, hiszen közben őt is hazavitte a busz.

Ötezer forinttal küldték haza Romániába az aznap elbocsátott dolgozókat Sárváron
Ötezer forinttal küldték haza Romániába az aznap elbocsátott dolgozókat Sárváron
Tánczos Mihály

Hol a szerződés?

A dolgozók hétfőn kapták volna meg a novemberi bérüket. Nem is keveset, hiszen feszített ütemben termeltek, sok túlórával. Plazmatévék összeszerelését végezték, minimálbérért. Vagyis mégsem. Mint kiderült, Romániában egy Valentin nevű ember toborozta őket, újsághirdetéssel, a Multijob nevében. A szerződésen, amit aláírtak a román minimálbér, 6 millió lej szerepelt fizetésként (kb. 45 ezer forint), de a munkaerőközvetítő cég ezt még megfejelte borítékba csúsztatott pénzzel. Az egyik dolgozó megmutatta az előző havi borítékját, a minimálbéren felül még 105 ezer forintot kapott zsebbe. A többiek is hasonlóan kerestek. A nyugat.hu úgy tudja, a túlóráért 600, a délutáni műszakért 500, az éjszakai műszakért 550 forint járt. Sok munkás azonban nem tudta volna megmutatni a szerződését, mivel azt három hónap alatt nem kapták kézhez. A Flextronics szerint a Multijobnál kellett keresni a papírokat, a nevezett cég viszont a Flextronicsra mutogatott.

Termelés a sárvári Flextronics gyárban
Exkluzív képgaléria a Flextronics sárvári gyártósoráról (Képeinken nem a most elbocsátott dolgozók láthatók!)
Tánczos Mihály

Eddig minden rendben volt

Az augusztusban és szeptember elején érkezett erdélyiek szerint eddig rendben megkapták a pénzüket, csupán a hatheti rendszerességgel beígért ingyenes hazautazás maradt el. Novemberben például a rossz utakra hivatkozva. A Flextronicsban a jelszó a

Nyomjuk! Nyomjuk!

volt. A munkások pedig nyomták, igyekeztek túlteljesíteni az előirányzott mennyiséget, hogy bizonyítsák rátermettségüket. Összességében azonban nem volt okuk panaszra, ezért is nem hajtották a papírokat. December 13-án aztán váratlanul közölték velük, szedhetik a sátorfájukat.

A műszerész férfi csütörtökön még tesztet írt, szombaton már mehetett haza társaival Romániába
A műszerész férfi csütörtökön még tesztet írt, szombaton már mehetett haza társaival Romániába
Tánczos Mihály

Nem megyünk innen el!

A felháborodott emberek hiába kérték a Multijob Plus vezetőit, jöjjenek ki beszélni velük, ők bezárkóztak a leeresztett redőnyű irodájukba és kettesével engedték be az embereket. Úgy tudjuk, az a Ráczné is bent volt az irodában, aki előtt Romániában aláírták a szerződést a Multijobbal a munkások. A nyugat.hu munkatársa több tudósítóval együtt megpróbált bemenni a Multijob irodájába, de az ajtóban álló ember bevágta és bezárta az ajtót. Ekkor a helyszínen tartózkodó rendőr alezredeshez fordultak a sajtómunkások, de ez a fajta közvetítés is sikertelenül zárult. A multijobosok annyit közöltek a rendőrrel, hogy nem kívánnak nyilatkozni a sajtónak. A tömeg ekkor még hangosan azon az állásponton volt, hogy nem mennek el Sárvárról, megvárják a hétfőt és a fizetésüket.

Megtört ellenállás

Az irodába beengedett ex-munkások közül sokan a kijövetel után csendesen fogták a motyójukat és elindultak a buszok irányába. Egyre kevesebben voltak azok, akik a maradás mellett voksoltak. Mint kiderült, az irodában elmondták a dolgozóknak, hogy ha most nem szállnak fel a buszra, akkor utazhatnak saját költségükön haza. Az ittmaradókat semmi jóval nem kecsegtették és azt is közölték, hogy Romániában megkapják az elmaradt bérüket a most hazautazók. Pontosabban a szerződésben szereplő összeget. (Ezzel gyakorlatilag fejenként kb. 100 ezer forinttól esnének el a munkások, hiszen a borítékban kapott pénzük nem szerepel a szerződésben.)

Másfél havi 160 ezer forint helyett ennyit kapott az erdélyi munkás, plusz egy szóbeli ígéretet a fizetésére
Másfél havi 160 ezer forint helyett ennyit kapott az erdélyi munkás, plusz egy szóbeli ígéretet a fizetésére
Tánczos Mihály

Az alkuba beleegyezőknek 5 ezer forintot is fizettek a fejvadászok, zsebbe, bármilyen elismervény aláíratása nélkül. Egy papírt viszont mégis alá kellett írniuk a kirúgottaknak. Azt, hogy közös megegyezéssel távoznak. Arról viszont nem adtak semmilyen iratot a Multijob munkatársai, hogy vállalják az elmaradt másfél havi bér kifizetését. Az embereknek azzal kellett beérniük, hogy a Multijob képviselője szóbeli ígéretet tett erre. Közben elterjedt az utcán várakozók között, hogy a romániai szervező, Valentin felszívódott és a kinti Multijob iroda is elérhetetlen.

Teli buszok

Végül mindenki elszállingózott az iroda elől. A két várakozó buszt megtöltötték a hazautazók, akik azt ígérték, bírósághoz fordulnak, nem hagyják annyiban a velük történteket. Délután két óra után már mindenki hazafelé robogott.

Indulás előtt - végül mindenki felült a buszra
Indulás előtt - végül mindenki felült a buszra
Tánczos Mihály

Úgy tudjuk, a Flextronics időben értesítette a Multijobot a leépítésről, a munkaerő-közvetítő azonban ezt nem közölte a munkavállalókkal. A dolgozók elmondása alapján a Flextronics átutalta a bérüket a Multijobnak. Megkerestük a multi sárvári gyárát is, de csak a biztonsági őrökig jutottunk, akik nem adhatták ki a vezetők elérhetőségét a sajtónak, azt a tanácsot kaptuk, hogy próbálkozzunk hétfőn. Kép és videómellékletünk a szombat délelőtti eseményeket örökítette meg.

Felháborodott dolgozók a Multijob Plus kft. előtt
Erdélyi fiatalok, buszraszállás előtt még elmondták a véleményüket

Kedves Olvasó!

Hangot szeretnénk adni nektek! Kérjük, segítsetek nekünk abban, hogy elindítsuk új stúdiónkat, és hogy minél több beszélgetést és videót készíthessünk veletek, nektek!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Kapcsolódó cikkeink

Van vagy nincs létszámleépítés? - frissítve

A Munkaügyi Központ szerint nincs, olvasóink szerint van. A Delphiből például 250 embert küldenek el rövidesen. A többit derítsük ki együtt!

Nincs létszámleépítés a Nyugat-Dunántúlon – Értékes a magyar munkaerő

Koholmánynak nevezte Kiss Ambrus munkaügyi igazgató a múlt heti hírt, miszerint 1500 embert bocsátanak el a régióból. Jelenleg több az üres álláshely, mint a munkanélküli.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet