Elküldte a Hír TV Veiszer Alindát

Folytatódnak az elbocsátások Simicska Lajos televíziójánál.

Múlt héten, amikor bejelentették Megszűnik a Magyar Nemzet 2018. April 10. 10:05 a Magyar Nemzet és Lánchíd Rádió bezárását, kiderült, hogy a Hír TV sem ússza meg olcsón, komoly leépítéseket ígértek Megszűnik a Magyar Nemzet 2018. April 10. 10:05 .

Kedden kiderült, Szőllősi Györgyit is lapátra tették, ma újabb bomba robbant: elbocsátották Veiszer Alindát.

A hírt maga a műsorvezető is megerősítette Facebookon, mint írja, műsora készítőivel most azzal foglalkoznak, hogy a május végéig adásba kerülő beszélgetéseken ne érződjön, hogy megrázta a hír.

Ennek ellenére a Facebook-bejegyzése nem rossz szájízű, sőt a helyzetet ismerve egyenesen korrekt:

Veiszer Alinda

Kedves Ti! Igazak a hírek, sajnos megszűnik a műsor. Egyelőre azzal foglalkozunk, hogy a május végéig adásba kerülő beszélgetéseken ne érezzétek, hogy megrázott a hír engem is. Ugyanakkor fontos ide...

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Volt, aki parókát vett, mert félt, hogy észreveszik, hogy megnézte Alföldi Róbert beszélgetőestjét

Akkora teltházat produkált Alföldi Róbert, hogy még a színpadra is pótszékeket kellett tenni.

Veiszer Alinda kifakadt: a konzervatív értelmiségiek közül senki sem akart a CEU-ról beszélgetni

Régen voltam ennyire szomorú, ami azt illeti - posztolta ki az előbb a Hír Tv műsorvezetője.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet