A most 23 éves P. László fotójára a Blikk bukkant rá az egyik régi Csellengők adásban. A gyanúsított egyelőre nem beszél, tehát még mindig nem tudni, hogy miért történt a robbantás. Az viszont már biztos, hogy László büntetlen előéletű, és a hatóságok eddigi információja szerint szélsőséges csoportokhoz sem tartozott.
A fiatalembernek viszont viharos gyermekkora volt. Olyannyira viharos, hogy az ő és lánytestvére fotója még a Csellengők című, eltűnt gyermekekről szóló műsorban is feltűnt.
Sokaknak ismerős lehet a P. testvérek fotója. A gyerekeket édesapjuk rabolta el
– mutatták be az akkor 7 éves László és 4 éves testvére fényképét a 2001-es műsorban.A Blikk információi szerint László gyermekkorában a szülők viszonya elmérgesedett, később elváltak. Apja állítólag tartott attól, hogy az anyjánál helyezik el a fiát, ezért külföldre, Dél-Amerikába költözött,és magával hurcolta gyermekeit is – mondta ezt egy taksonyi férfi. A robbantó apja ellen állítólag nemzetközi elfogatóparancs is érvényben volt.
További információkat az esetről a Blikk oldalán találnak.