Emlékeznek még olvasóink a szombathelyi Emlékmű-dombra tervezett kilátóra Mertek nagyot álmodni – Egy monumentális, multifunkcionális szombathelyi kilátó a láthatáron 2021. July 23. 11:30 ? Szerintünk igen, hiszen jókora hullámokat keltett Piri Józsi által megálmodott monumentális, multifunkcionális építmény terve. Az ötletet számos ismert helyi személyiség támogatta, de akadtak vehemens ellenzői is. Aztán kiderült, hogy az elképzelésnek nincs realitása: sem a politika, sem a magántőke nem állt be mögé, így a projekt elhalt.
De nem teljesen.
Kiss Kornél, egy fiatal szombathelyi mérnök ugyanis a torony statikai méretezésével nemzetközi versenyt nyert Utóélet - Mi történt a szombathelyi Emlékmű-dombra álmodott gigakilátó ötletével? March 10. 07:06 2023-ban. Amikor pedig kiderült, hogy a következő évben egy másik – ezúttal már megvalósult – Vas megyei épületével is díjat kapott, tudtuk, hogy elkerülhetetlen egy hosszabb beszélgetés.
Annál is inkább, mert a mérnökökről alig esik szó a közbeszédben, a fiatal mérnökök helyzetéről pedig szinte soha.
Kiss Kornél szerkezetépítő mérnökkel többek között az alábbi témákról beszélgettünk: